Tájházak napja

Április 24-e, Szent György napja, a népi hagyomány szerint az igazi tavasz kezdete. Sok egyéb mellett, egyben a tájházak napja. Mi azzal készültünk, hogy elkezdtük a Tájház nádfonattal takart hátsó kertjének a kitakarítását, az ott felhalmozott sitt hivatalos lerakóra hordását. Két konténernyit már összeszedtünk.
Beadtunk egy pályázatot, a Teleki László Alapítványhoz, a Népi Építészeti Program keretében, amelyben tájházak részleges vagy teljes felújítását megelőző és megalapozó dokumentáció készíthető el. Várjuk az elbírálást.
De addig is, apránként haladva, a hátsó kert kitakarítása és felélesztése révén, Diósjenő egy újabb darabkája nyeri vissza valamikori értékét.
Székely József polgármester