Első üzemnapját kezdte meg a frissen felújított Községi Konyha. A korszerű konyhatechnikai berendezésekkel felszerelt és belsőépítészeti felújításon átesett konyha üzemeltetését Molnár Istvánné Kati vezeti.
Az átlagosan 250 adag elkészítéséhez, az előkészítő- és utómunkálatok bőséggel kiteszik a napi nyolc óra munkaidőt.
A négyfős csapat örömmel vette birtokba a modern technikát. Az egyik pillanatban még Kati és Laci készítik a levest, a másikban már Enikő keveri a lencsefőzeléket.
Az előkészítő asztalon pedig Zsuzsi keveri a főzelék rántását.
Miközben javában rotyognak a főtt ételek, az elszívó rendszer teszi a dolgát, hamar megszabadítja a termelő területet a zsíros gőztől.
Így a másik pulton már készülhet a reggeli sajtkrémes szendvics az iskolásoknak…
…amit Enikő elő is készít a kiadáshoz.
Aztán lehet kóstolni. Jelentjük, a lencsefőzelék kiváló lett, ezt még a tudósító is megerősíti :-).
A jó pörkölthöz férfiember kell. Csurja Laci vállalta, hogy mindig kézben tartja a pörköltek ügyét. Ha éppen nem a kocsin ül és szállítja ki az ételt, akkor az üst mellett serénykedik.
A szigorú előírásoknak megfelelő feliratozás mindenhol megtalálható a konyha területén is. Halász Csaba falugondnok gondoskodott a kihelyezésekről.
A konyha minden pontján van teendő. A menü összeállítása, az adagok kialakítása, a szükséges alapanyagok kiválasztása Molnár Kati munkája. Laci a kiszállításokért felel, Zsuzsi és Enikő pedig az ételkészítés minden pillanatában jelen vannak, előkészítenek, kevernek, kóstolnak, kenyeret kennek, zöldséget, húst aprítanak, tehát egy jól összeszokott csapat végzi azt a láthatatlan munkát, aminek a jóízű ebéd a végeredménye. Az iskolai évzáró után sem lesz kevesebb feladatuk, hiszen a helyi, nyári táboroknak is ők főznek majd, így őszre garantáltan be lesz járatva a konyha minden szeglete. Köszönjük a munkájukat és a korszerű üzemet, amire már nagy szüksége volt Diósjenőnek.
Végül pedig vessünk egy pillantást a régi állapotra és azután a megújult konyhabelsőre!