Tisztelt lakosság, kedves Barátaink!
Az első szó a háláé. Hálás vagyok az égi gazdának a szombati, ajándékba kapott időjárásért. Az Időkép radarja mutatta, hogy egész nap körülöttünk forgott egy időjárási front, de pontosan Diósjenő nem kapott a felhőszakadásból.
Fel voltunk készülve a felállított sátrakkal, és a napvitorla is hatalmas védett területet biztosít, de sokkal kellemesebb volt így ünnepelni. A táncplacc is kiválóan vizsgázott, korábbi évek sárban dagasztós emlékeit okán került megépítésre.
A szaniter konténer beszerzésével a higiéniai viszonyok javultak.
Komoly előrelépés, a négy nap alatt tető alá hozott új elektromos bekötés, amelyről a színpad és a fellépők teljesen független elektromos ellátását tudtuk biztosítani. Így tudtuk kiküszöbölni, hogy például egy büfésoron bekapcsolt hibás elektromos készülék ne „némítsa” el az éppen fellépő előadóművészt.
Délelőtt a gyerekeké volt a terep, százával tesztelték az ugrálóvár határait, és ha elfáradtak, az erőgyűjtés idejére bábszínház, majd gyermekkoncert, vagy éppen kézműves foglalkozás során gyűjthettek erőt az újabb ugrálós menetre.
A megnyitó végén köszöntöttük idei díjazottjainkat. Első alkalommal került odaítélésre a tavaly alapított „Végh Károly díj”. Első kitüntetettje, Bacskay Mariann óvodavezető, olyan rangos sort nyitott meg, amelyhez kiváltság lesz tartozni. A díj várományosai olyan pedagógusok, akik helyi oktatási intézményben alkottak kiemelkedőt.
„Diósjenő szolgálatáért” kitüntetésben részesült Krupár Attiláné, mindenki Tündije. Alázattal és emberséggel szolgálta a hivatalt, tapasztalataira továbbra is számítunk.
Porubszki Zoltán hosszú időn át szolgálta a községet polgárőrként, majd polgárőr parancsnokként, és ezzel ő is kiérdemelte a „Diósjenő szolgálatáért” kitüntetést.
Tuskó Józsefné és Tuskó József, házasságkötésük ötvenegyedik évfordulója alkalmából kapott oklevelet. A tavalyi, kerek évfordulót a pandémia okán nem tudtuk megünnepelni. Hál’Istennek mindkettőjüket jó egészségben találta az ötvenegyedik évforduló. Ők ketten nemcsak ebben mutatnak példát közösségünknek. Csodaszépen rendben tartott kertjük községünk büszkesége.
A Rétsági kapitányság részéről Vincze Viktor ezredes úr vette át a kapitányság részére megítél elismerést, amit azzal érdemeltek ki a reánk vigyázó rendőrök, hogy rekordidő alatt kapták el, az egyik nyugdíjasunkat megkárosító unokázós bandát.
Végül óvódásainkat tüntettük ki, akik kedves rajzaikba foglalták Mártont, a hivatal macskáját.
Oszvald Marika örökifjú. Pomlényi Péterrel kettesben adtak olyan emlékezetes műsort, amelyre százak voltak kíváncsiak. Időseink hálásan fogadták a napvitorla árnyékába kirakott széksorokat és padokat, együtt énekelték az örökzöld operett-slágereket az előadókkal.
A nevesebb fellépők közötti időt sanzonokkal, illetve Arató-diszkóval töltöttük ki.
Azt hittük, hogy Szandi fellépése elsősorban a fiatalokat fogja érdekelni. Tévedtünk. Középkorúak és idősek is énekelték a számokat. Nagyon megindító volt, hogy fellépését követően Szandi minden érdeklődőnek dedikált fényképet adott, mindenkivel odaállt szelfi-fotózásra. Külön megköszöntem neki, hogy ekkora szeretettel és szakmai alázattal fordult lakosaink felé.
Bereczki Zoltán fellépésére az előzőknél is többen voltak kíváncsiak, soha nem látott számban érkeztek érdeklődők.
A rendezvény során minden rendben ment. Incidens nem történt.
Rendkívül sikeres, jó hangulatú, békés napot kaptunk ajándékba.
Köszönöm munkásainknak és közfoglakoztatottjainknak, az előkészített terepet, az egész napos helytállást. Köszönöm a soha nem látott számban kiálló Polgárőreinknek az egész napos helytállást. Tizenegyen vigyázták a rendet.
Köszönöm hivatalnokainknak és képviselőinknek a szolgálatot.
Köszönöm a Mákvirág Nyugdíjas klubnak, a Horváth Szilvi csoportjának, és a Sportegyesületnek a finomságokat.
Köszönöm az Önkéntes Tűzoltóknak és a Rétségi Rendőrség munkatársainak, hogy kiálltak a járművekkel, örömet szereztek a kicsiknek.
Köszönöm a Takarék munkatársainak a kitelepülést, a csillámtetkókat és a kifestőket.
Köszönöm Glöckl Ferenc alpolgármesternek a színvonalas programot.
Köszönöm a község lakosságának, hogy soha nem látott számban vett részt községünk legnagyobb ünnepségén. Igyekszünk még tovább fejlődni, hogy még ennél is többen érdeklődőt köszönthessünk a Jenő napon.
Hála legyen mindenkinek.
Székely József
polgármester