Diósjenői képeslapok – könyvbemutató a Tájházban

Kedves Érdeklődők! Tegnap délután került sor, a vírus okán elhalasztott könyvbemutatóra. Kalocsai Attila és Végh József közös munkájának eredményeképp, gyűjteményes formában jelent meg, mintegy 120 év Diósjenőről szóló képeslap termése. Kalocsai Attila érdeme a képeslapok összegyűjtése. Végh Józsi bácsi munkáját dicséri a feldolgozás, sajtó alá rendezés. Kettejük közös erőfeszítése nélkül, feledésbe merült volna Diósjenő képeslapokon…

Részletek

Meghívó könyvbemutatóra

Több éves előkészítő- és szerkesztői munka eredményeként megszületett Végh József és Kalocsai Attila, Diósjenőt képeslapokon keresztül bemutató, nívós kiadványa. 150 évet ölel fel Kalocsai Attila 150 képeslapos gyűjteménye, melyhez a történelmi visszatekintést Végh József írta. A könyv ünnepélyes bemutatója 2020. augusztus 19-én, 18 órakor lesz a Tájház új közösségi termében.

Részletek

Felavatták a Tájház új közösségi terét

Kegyes volt az időjárás – sőt, túl kegyes a vihar előtti hőséggel – és nagy sikerrel zajlott a július 11-i Tájházavató program, Délelőtt tíz órától már gyülekeztek az érdeklődők, elsőként Lőrinc Piri, azaz Sam tűzoltóautó megcsodálására, majd a vonatozásra, melyet a Boróka-ház kisvonatával tehettek meg kicsik és nagyok. Délre elkészült a finom ebéd a Mákvirág…

Részletek

Mesenapok a buszvárókban

Tisztelt lakosság, kedves gyerekek! A héten kezdetét veszik a mesenapok a buszvárókban. Az akció célja hogy minél több gyermekkel megszerettessük az olvasást a digitális kütyük nyomkodása helyett. Ezért a mai napon mesekönyveket csempésztünk a buszvárók polcaira, vegyítve az ott lévő egyéb könyvekkel. Arra kérnénk a gyerekeket és a szülőket hogy bátran látogassák meg a buszvárókat,…

Részletek

Mi lesz a Jenő-Nappal 2020-ban?

Tisztelt lakosság! Az idei év sokmindenben különbözik az eddigiektől. Időben (januárban) teljesen készen voltunk a 2020-as rendezvénytervvel. Sok környékbeli önkormányzat még bele sem kezdett akkor a szervezésbe. Azt bátran állíthatom hogy egy nagyon tartalmas és színvonalas programot állítottunk össze az idei „falunapra”. Soha nem látott színvonalú mesejátékok és jelmezes gyermekkoncertek a gyerekeknek, operett és táncdalfesztivál…

Részletek

Diósjenő történetének egy illatozó darabja!

Megilletődve tartok a kezemben egy ostyát. Az imént kaptam, illatozik, halkan roppan, ahogy megfordítom. Horváth Szilvi és Csurjáné Molnár Ági hozták.Az egész délutánjukat kísérletezéssel töltötték. A kezdetben hiányos darabok idővel kerekebbekké váltak a kezeik között. Egyre szebben rajzolódott ki a gonddal vésett minta. A részletek gazdagodásával mindinkább érthetővé vált a minták keresztény szimbolikája. Az egyik…

Részletek

László Attila lesz a Karácsonyi Koncert fellépője

Tisztelt lakosság! Az idei Karácsonyi Koncertünkre egy olyan előadót hívtunk meg akit nagyon sokan szeretnek Diósjenőn. Az ovisok és az iskolások műsora után egy órás élő koncertet hallhatunk a Csillag Születik győztesétől. A koncertet a Szentgyörgyi István Általános Iskola aulájában rendezzük meg és természetesen ingyenes lesz. További részletekkel az esemény előtti hónapokban jelentkezünk. Glöckl Ferenc…

Részletek