Elkészült a Petőfi út aszfaltozása

2020.03.25.-én elkészült a Magyar Falu programban elnyert pályázati forrásból felújított útszakasz Diósjenőn. Egy forgalmas, turisztikailag fontos útja Diósjenőnek a Petőfi Sándor út. A pályázat keretében a Petőfi S. – Arany J. út kereszteződésétől az Üdülősor elejéig terjedő szakasz kapott új réteget.  Ezzel a beruházással teljesen új, sima aszfalton közelíthetjük meg az Üdülősort, az Óhegy utcát, a pincesort a Kempinget, a fenti műfüves pályát, a Havas Presszót,a Play kalandparkot, a Play Panziót és az épülő rendezvényházat is.  Az előzetesen tervezett területtől sokkal többet sikerült leaszfaltozni, hiszen teljesen új burkolatot kapott a Strand melletti és a Strand előtti parkoló is. Így a Strand felújításának ez a része már teljesült. Az elkészült szakaszt szeretnénk sokáig jó állapotban tudni, ezért súlykorlátozó táblákat fogunk kihelyezni és kitiltjuk a 7,5 tonnánál nehezebb teherautókat.