Megilletődve tartok a kezemben egy ostyát. Az imént kaptam, illatozik, halkan roppan, ahogy megfordítom. Horváth Szilvi és Csurjáné Molnár Ági hozták.Az egész délutánjukat kísérletezéssel töltötték. A kezdetben hiányos darabok idővel kerekebbekké váltak a kezeik között. Egyre szebben rajzolódott ki a gonddal vésett minta. A részletek gazdagodásával mindinkább érthetővé vált a minták keresztény szimbolikája. Az egyik oldalon Jézus nevének görög rövidítéséből származó monogram. A másik oldalon egy csuporban gyöngyvirágcsokor, Mária virága. Az ostya két oldalán Jézus és Mária.
Nem akaródzik megtörni ezt a szépséget, pedig nagyon csábítóan illatozik. Meg kellene őrizni. Valahogy úgy, ahogyan ezt akkoriban tették, amikor még sok diósjenői családnál vettek kézbe ugyanilyen ostyákat. Utoljára mikor? Nyolcvan éve? Ki tudja?
Néhány hete kedves üzenetet kaptam Végh Józsi bácsitól! A „maradj otthon!” bezártságát részben arra fordította, hogy rendszerezze hatalmas gyűjteményét. Így került elő a padlásról az eszköz, amellyel a valamikori kántortanító „tizenharmadik” havi illetményét megkereste. Ostyát sütött, amit Gergely napkor és Karácsonykor gyerekek hordtak szét a családokhoz. Illett egy kis adománnyal viszonozni (pénzzel, tojással, liszttel, szalonnával…?) Hogy helyben mi volt a szokás az ostya sorsát illetően, azt nem tudom. Jó lenne ha akadna olyan idős ember, aki el tudja mesélni. Azt tudom, hogy Székelyföldön az ostyát a mestergerenda fölé tették, hogy óvja a házat a villámtól, bajtól. Ha beteg volt a háznál, akkor törtek belőle. Ha kókadozott a tehén, morzsoltak a jászolba. Év múltán, amikor a következő ostyát hozták, akkor a család minden tagja kapott egy darabkát belőle, hogy hitben, erőben, egészségben teljen a következő esztendő.
A Józsi bácsi padlásáról előbányászott darabot Halász Csaba vette gondozásba. Egy hétvégéje bánta, hogy kíméletesen, bronzkefével és ki tudja mivel, tisztogassa fényesre. Türelemmel, szeretettel. Nyolcvan év rozsdája alól véste ki a minta minden darabkáját. Amikor Szilvinek és Áginak hírül adtuk az eszköz előkerülését, azonnal receptek után kezdtek kutatni. Amint Csaba végzett a munkával, azonnal használatba is vették. Este fél tízkor jött a telefon, rájöttek a sütés csínja-bínjára, egyre szebben sikerülnek.
És most itt tartom a kezemben, a község nyolcvan (?) év után feléledő hagyományának egy darabját. Józsi bácsi, Csaba, Szilvi és Ági együttműködésének eredményét. Ünnepeink és hittantáborok kísérője lesz az ostya. A sok kéz munkájában megszentelődött eszköz újra használatba került, hogy mosolyt hozzon az arcokra.
Győzött a vanília illata. Nagyon finom.
Székely József
