Alighogy megkezdődött (és szépen halad) az Ágnes-ház építése a strand régi kiszolgáló épületeiben, újabb örömhírrel szolgálhatunk a fürdőzés szerelmeseinek. Március utolsó napján megérkezett a támogatói okirat, 200 millió forintos összegről, melyből a strandunk medence tere újulhat meg.
Így büszkén mondhatjuk, hogy amit ígértünk, azt be is tartjuk. Tavaly március 15-én adtunk hírt arról, hogy a Belügyminisztérium GÉP III. pályázatának köszönhetően visszatérhet az élet az egykor szebb napokat látott, diósjenői strandra. Akkor még fenntartással fűztük hozzá, hogy remélhetőleg a medencék is megújulhatnak. A beruházás ezen része is most már tény. Tegnap este kaptuk az értesítést, hogy egy Kormányhatározatot követően a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-hez benyújtott pályázatunk nyert.
A két egymás melletti projekt időbeli átfedéssel valósulhat meg és bízunk abban, hogy 2023. nyarán már elhangozhat a Pancsoló kislány a strand hangszóróiból.
Székely József Ede polgármester