Másfél óra világszínvonal

In Diófa Szövetség, Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Kultúra, Művészetek Háza

Ennyi ideig élvezhettük, azt a bensőséges, felemelő, szívünk gyökeréig ható előadást, amelynél méltóbb módon nem is kezdődhetett volna az idei advent.

A kecskeméti Aurin kórus volt a vendégünk, nevükhöz méltó módon bearanyozva a tegnapi délutánt. (Aurum=arany, latinul)

Durányik László karnagy úr több évtizedes irányítása alatt, ezidáig 49 első helyet hoztak el az Aurin énekesei a nagyvilág kórustalálkozóiról.

Azt hihetnénk, hogy ezt a különleges élményt nem lehet fokozni, de Csendes Henrietta és Kovács Mihály cimbalom-művészek meghökkentően újszerű módon mutatták meg, hogy a “magyar zongora” húrjain Bach zenéje, és kortárs zeneszerzők progresszív művei – akár cimbalomduóban – is otthonosan hangozhatnak. Karnagy úr dicsérte katolikus templomunk akusztikáját, mi pedig köszönjük Laczkó Mihály plébánosunknak, hogy első kérésre helyet adott a rendezvénynek.

Diósjenő is kitett magáért,

Horváth Szilvike és csapata  rendkívül magas színvonalú fogadással készült. Amilyen hálásak mi voltunk az előadás után, olyan sok elismerést kaptunk a művészektől a fogadást követően.

 

Tegnap is megtapasztalhattuk, Diósjenőn élni jó!

 

Diófa Szövetség

Székely József polgármester köszönti az Aurin kórust és a templomba ellátogató közönséget

Az Aurin kórus és karnagya, Durányik László

Élő “surround”, azaz térhatás, amikor a kórus tagjai körbe állták a padsorokat

A cimbalom koncert első előadója, Kovács Mihály

Duóban Csendes Henriettával

Sokan lehettek részesei a világszínvonalú előadásnak

Kiváló művészeti és akusztikai élményt nyújtott templomunk

Remek összhang a kórus, karnagya és a szólistái között

Nem csak kulináris, hanem esztétikai élmény is volt Horváth Szilvike és csodálatos csapatának munkája

És a stílusos desszert sem maradhatott el

A Művészetek Háza Tükrös termében megtartott állófogadásról a színvonalas italok sem hiányoztak

Olvasson tovább!

Bajban ismerszik meg a jóbarát

Néhány hete, a viharos időjárás nagy pusztítást okozott Nógrádon. A kidőlt fák összehasításához kért segítséget Varga Richárd polgármester úr. A

Tovább olvasom...

Boci szelet ebédre

A mai ebéd második fogása is a község konyháján készül, ami ilyen lett: Tartani lehet tőle, hogy túl sok lesz

Tovább olvasom...

Dagasztja a szeretet

A Mákvirág Nyugdíjas klubra lehet számítani! A nagymama korú hölgyek kora reggel óta dagasztják, kelesztik, sütik a fánkokat, helyi

Tovább olvasom...

Mobile Sliding Menu