Kinyíltak az első rózsák
A kora tavasszal az új orvosi rendelő elé rózsákat telepítettünk, melyek közül az elsők már virítanak. Sok már bimbóban. Diósjenőn élni jó! Diófa Szövetség.
A kora tavasszal az új orvosi rendelő elé rózsákat telepítettünk, melyek közül az elsők már virítanak. Sok már bimbóban. Diósjenőn élni jó! Diófa Szövetség.
Vizes/üdítős, boros és pálinkás/likőrös poharakkal, valamint kis-, lapos- és mélytányér szettekkel bővült a Tükrös felszerelése. Korábban már beszereztünk tálaló tálakat és leveses-salátás edényeket. Készülnek az abroszok és a függönyökkel harmonizáló színű asztalszoknyák. Közösségi színterünk egyre jobban felkészült arra, hogy maximum 120 fő létszámig színvonalas ültetett fogadások, illetve akár 180-200 fő részére állófogadások helyszínéül szolgálhasson. Rövidesen…
A mai napon szerződést kötöttünk a Monos Built Kft-vel a központ vízelvezető rendszerének a rekonstrukciójára. Átereszek újulnak meg, gabion támaszfal épül a Tükrös terem Szabadság úti oldalára, a jövő héten új aszfaltot kapó Szabadság út domb felőli oldalán megújul az árok. Immár nemcsak a Kossuth utcai front egésze, de a Szabadság utca épületfront előtti töredezett…
Tisztelt lakosság, kedves Barátaink! A tegnapi napon elvégzett összesítés alapján, a támogatójegyekből és a sütivásárból, 418.000 Ft bevétele származott az Aranydió Óvodának. Ez nagyon szép eredmény, ezzel az összeggel kizárólag az Óvoda rendelkezik, fejlesztő eszközök beszerzését tervezik. Csodálatos eredménnyel járt a széles összefogás. Köszönjük mindenkinek aki bármivel hozzájárult ehhez a nagyszerű eredményhez. Diósjenőn élni jó!…
A mai napon kikerültek az orvosi rendelők ablakaiba a muskátlis virágládák. A muskátli töveket Dan Zsigmond vezető pedagógus irányításával és személyes közreműködésével a Dr. Göllesz Intézet munkatársai és a gondozottak szaporították és ápolták. Köszönjük a kedves gondoskodást. Diósjenőn élni jó! Diófa Szövetség!
Április 13-án, a Gálakoncert után, további program várja Diósjenő lakosságát. Koraeste, fél héttől a nagysikerű Moziklub-sorozat legnagyobb eseménye, a Vármegyei közönségtalálkozó lesz. Tiszeker Dániel, Lévay Balázs: Nyugati nyaralás c. filmjét vetítjük. A film után közönségtalálkozó lesz az alkotókkal, itt lesz velünk Tiszeker Dániel, rendező, Putz Attila, archív szerkesztő és az est vendégmoderátora, Lukácsy György, filmesztéta,…
A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum vándorkiállítása érkezik a Művészetek Házába. 2024. március 14-én, 16.30-kor nyílik a két héten át látogatható rollup kiállítás, mely a 2013. és 2023. között Nógrád Vármegyében zajló régészeti munkák során feltárt leletekből kínál ízelítőt a kihelyezett rollup-ok, azaz kihúzható, dekorációs felületek segítségével. A nagyméretű, jól áttekinthető felületeken fotók és információs anyagok…
Örömmel tudatjuk, hogy elkezdődött a rózsatövek telepítése. Az elkövetkező napokban 1000 rózsatő kerül ültetésre a község különböző pontjain. A hétfői napon az orvosi rendelők és a Tükrös terem előtt ültettünk mintegy 270 rózsát. Diósjenőn élni jó! Diófa Szövetség
Lakossági észrevétel érkezett, mely szerint jó lenne egy biciklitartó állvány az új orvosi rendelőhöz, illetve a Művészetek Háza, Tükrös terméhez. Köszönjük az észrevételt. Az állvány az épület sarkánál várja a használókat. Diósjenőn élni jó! Diófa Szövetség