Elnézést kérek!

Elnézést kérek dolgozónktól, aki az utolsó előtti hóesés idején hajnal kettőtől tolta a havat a “Zsuzsi” kistraktorral, hogy a munkába indulók előtt ne legyen akadály. Elnézést kérek másik dolgozónktól, aki hajnal négykor csatlakozott hozzá az MTZ-vel, együtt fejezték be. Mindkettejüktől ismételten elnézést kérek, mert a kedden délben kezdődő havazásban azonnal traktorra ültek, és este tízkor, étlen-szomjan, még mindig a havat tolták, immár negyedik vagy ötödik alkalommal a majdnem harminc kilométernyi utcahosszról. Minden olyan utcáról, ahol nem állta el autó a traktor útját.

Közben az élet alapvetően zavartalanul zajlott a faluban, senki nem akadt el, senki nem koccant, mindenki eljutott munkába, iskolába, boltba. Elnézést kérek többi dolgozóinktól és közmunkásainktól, akik szakadatlanul keverték a sót és homokot, hogy újra és újra feltölthessék vele a szórótartályokat. Azért keverték, hogy ne tiszta sóval szórjunk, hogy Jenői tó ne váljon Holt tengerré. Volt amit összekeverni, mert nyáron száraz homokot zsákoltatok be, és sót is készleteztünk. Szomszéd falunak is tudtunk kölcsön adni sót. Bajban ismerszik meg a barát, és a szomszéd falu polgárőrei a tavaszi lezárásban segítettek bennünket. Közmunkásaink letakarították a buszvárók peronjait.

Nem rajtatok múlt, hogy eltört a legnagyobb szórótartály keverője. Ugrottatok, szereltetek rögvest, hogy folytatni lehessen a munkát. Bocsássatok meg, hiszen szerdán is hajnalban kezdtétek a munkát, újra biztosítva a közlekedés alapvető lehetőségét. Nem tehettek arról, hogy a szerdán folyamatosan hulló eső, vastagon ráfagyott az útra, de a rengeteg kiszórt homok segített abban, hogy a jég felszínén ne csússzanak meg az autók, fel lehessen jutni mindenkinek az emelkedőkön, hiszen mindenki haza jutott este is, egyetlen autót sem kellett árokból kicibálni, vagy feltolni például a Hegyalja úton, vagy a Fűzfa utcán. Nem ötvennel, de harminccal-hússzal mindenütt el lehetett közlekedni. Emberségből letoltátok a havat a Kossuth és Szabadság utcákról is, mi több, a bekötő útról is, pedig ez nem a Ti feladatotok lett volna. A mentő is eljutott mindenhová. A csöndes többség hálás a munkátokért. Aki biztonsággal kijutott a faluból és este haza jutott, -mert legjobb tehetségetek szerint elvegeztétek a munkát- az nektek köszönhetően tehette. Volt a környéken olyan falu, ahol egyáltalán nem tolták el a havat, nem szórták az utakat. Leszakadt kipufogókról, elakadt autókról szólnak a posztok. Ilyen nálunk nem volt.

Köszönöm a munkátokat. Köszönjük a munkátokat. Továbbra is számítunk reátok. És igen, meghalljuk a kritikát és tanulunk belőle. Mindig van hová fejlődni. Igyekszünk fejlődni.

Székely József Ede

polgármester