Kedves barátaink, tisztelt lakosság!
Az új hétéves EU-s költségvetési ciklus rengeteg pályázati lehetőséget hordoz a vállalkozói szféra részére. Nógrád megye, és azon belül is Diósjenő, hátrányos helyzetéből adódóan került abba az övezetbe, amelyben maximális a pályázatok vissza nem térítendő hányada. Így történt, hogy novembertől januárig rengeteg megkeresést kaptunk vállalkozóktól, akik kiadó, vagy megvásárolható ingatlanokat kerestek tevékenységük helyszínéül. Már kötöttünk megállapodást, illetve további megállapodások vannak napirenden, előkészítés alatt. Van egy olyan ingatlanunk, amit számos érdeklődő számára kínáltam hosszú távú kibérlésre, de az értékesítést is megfontoltuk volna. Az elszúrt orvosi rendelőről van szó.
A telefonos tájékoztatásban híven elmondtam a jelenlegi állapotokat, de ezzel együtt is, nyolc kitartó érdeklődő jött el, hogy megtekintse a kibérelni szándékozott épületet. Szó nélkül fordultak ki. Volt, aki inkább egy üres telket bérelt tőlünk.
Jött tehát a B verzió. Elvi konszenzus látszik körvonalazódni, hogy milyen irányba induljunk tovább. Egyre valószínűbb, hogy szolgálati lakásokat alakítunk ki az épületben. Elemi érdekünk, hogy hosszabb távon legyünk képesek olyan szakemberek számára kínálni csábító feltételeket, akik tudására, képességeire az egész közösségünk hosszú távú fennmaradása alapozható. Megyei előljárók egyetértésével, ebbe az irányba megyünk tovább.
Székely József