Tisztelt lakosság!
Örömmel tesszük közzé, hogy holnap reggel kezdődnek a földmunkák az új, szabvány méretű műfüves futballpályánál. A kivitelezést elnyerő vállalkozó tájékoztatása szerint, év végére használatba is adja. Emlékeztetőül, (kerekítve)160 millió forintért épül a pálya, amelyhez lelátót és kispadokat is nyertünk. A pályázatot a Magyar Kormány által meghirdetett Gazdasági Felzárkóztató Program keretében nyertük, 100 % támogatottság mellett. A választások idejére ez a pályázati lehetőség már lezárult. Kérvényeztük, hogy újra megnyissák, amit legnagyobb örömünkre pozitívan bírált el a Belügyminisztérium. Így kerültünk be huszonkilencedikként a programba, majd Hornos Ádám sportegyesületi elnök sok éjszakát átfogó szakmai munkája alapján, többszöri minisztériumi fordulókkal, éjszakákba nyúló pályázatírás után megkaptuk a támogató döntést. Nagyon sokan örülnek ennek a fejlesztésnek, és persze lesz aki ellenzi.
A kiválasztott hely alapján elmondható, az ország legszebb fekvésű és panorámájú pályája lesz a mienk. Jelentősen hozzájárul csapatunk téli vagy éppen esős időszakban végezhető edzési lehetőségeihez, továbbá olyan tornák rendezéséhez, amelyből érzékelhető bevételeket tudunk a helyi sportéletre fordítani.
A minap, környékbeli polgármesterekkel utaztam egy megbeszélésre. Nem akarták elhinni, hogy nem fizetünk játékosainknak, akik ilyen eredményeket érnek el.
A mi dolgunk az, hogy lehetőségeket teremtsünk. Az egyesületé meg az, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel. Bízvást mondhatom, a kapcsolat kiváló, az együttműködés nagyon eredményes.
Itt kell megköszönnöm Hornos Ádám, Horváth Attila és Varga Sándor munkáját, de mindenkiét egyben, akik bármennyit is hozzátettek ezekhez az eredményekhez. Büszkék vagyunk csapatunkra. A fejlesztés megérdemelt helyre kerül.
Diósjenő épül-szépül!
Székely József
polgármester