Összefogás a Börzsöny térségének turisztikai és kulturális fejlesztése érdekében

A mai napon egy jó hangulatú, hagyományteremtő megbeszélés volt a Polgármesteri Hivatalban. A megbeszélésre meghívtam a környező települések vezetőit, és testületi tagjait, illetve a Nógrádiak  – Nógrádért civil összefogás képviselőjét. Fontosnak tartjuk, hogy összefogjanak a települések, segítsék egymás életét. Ezzel az idelátogatóknak vonzóbbá téve térségünket, a Börzsönyt. Rengeteg kiaknázatlan terület van, amit egy-egy jó ötlettel fel lehetne lendíteni. Minden településnek megvannak a maga sajátosságai, erősségei, amire le tudjuk fektetni a jövőbeni együttműködés alapjait. A megbeszélésen jelen volt Szendehely, Tolmács, Nógrád, Rétság, Bánk, Drégelypalánk és Diósjenő vezetése,  Berkenye polgármestere pedig jelezte, hogy csatlakozni szeretne a kezdeményezésünkhöz.

Közös célunk, hogy minden település nagy rendezvényeit kiemeljük. Távlati célokként megjelöltük egy rendezvényeket összefoglaló weboldal létrehozását, egy esetleges mobil applikáció fejlesztését illetve közös programfüzet nyomtatását.  –  Glöckl Ferenc alpolgármester