Közlemény a Szent István napi ünnepségekkel kapcsolatban – 2020.08.18.

Tisztelt Lakosság!

Az év elején lezajlott egy találkozó Diósjenőn, amelyre a környékbeli polgármesterek voltak meghívva. A találkozó témája-célja az volt, hogy segítsük egymás rendezvényeit. Azzal, hogy kommunikációs csatornáinkon közzé tesszük eseményeinket, keressük az alkalmat hogy együtt ünnepelhessünk, de akár azzal is, hogy nem szervezünk rá egymás rendezvényeire.  Így tesszük egyre vonzóbbá környékünket, és kínálunk lakosainknak tartalmas szórakozást helyben, de legalábbis a közelben. Ha egy-egy helyen számosabb érdeklődőre lehet számítani akkor „megtérül” ha az egyes önkormányzatok egy-egy rendezvényre tudnak koncentrálni. Tavasszal úgy terveztük, hogy a Nemzeti Összetartozás Napját, Nógráddal és Berkenyével közösen Diósjenőn ünnepeljük. A koronavírus keresztül húzta terveinket, de nem lehetetlenítette el azt az alapvető szándékot, hogy bizonyos ünnepeinket összevontan ünnepeljük. A kezdeményezés természetesen nem érinti a klasszikus nemzeti ünnepeinket, Március 15-t vagy Október 23-t.

Az elmúlt hétvégén Diósjenő volt a házigazdája egy nagyon színvonalas irodalmi-zenei találkozónak. Idén Nógrád község döntött úgy, hogy Augusztus 20-ra, igényes műsorral egybekötött ünnepséget szervez. Az esemény plakátját közzé is tettük községünk közösségi oldalán. Kérjük és buzdítjuk Diósjenő lakosait, hogy vegyenek részt ezen a Nógrád község szervezte ünnepen. A Boróka-ház kisvonata Augusztus 20-n délelőtt 10.30-kor indul a piactérről, hogy ingyenesen átszállítsa az érdeklődőket Nógrádra. Majd este 20 órakor Nógrádon a futball pályától hazaszállítja a résztvevőket. Tartalmas szórakozást kívánunk mindenkinek.

Diósjenő Község Önkormányzata