KORONAVÍRUS VESZÉLYHELYZETI KÖZLEMÉNY – 2020.03.24.

Tisztelt Diósjenőiek!

A Koronavírus okozta veszélyhelyzettel kapcsolatosan az alábbiakról szeretném tájékoztatni a lakosságot:

  • Továbbra sincs tudomásunk koronavírusos fertőzött lakosról (pozitív teszt) Diósjenőn. A „házi karanténban” lévők fegyelmezetten betartják a szabályokat és nem hagyják el az otthonaikat.
  • A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időben egyrészt megszerveztük a rászoruló idősek iskolások és óvodások otthoni étkeztetését, másrészt elindult annak a felmérése, hogy miként tudjuk otthon tartani a legveszélyeztetettebb korosztályt, a 70 év feletti lakosokat. Ennek érdekében kiszűrtük azt a mintegy 100 főt akik életkoruk és családi helyzetük okán az Önkormányzat gondoskodására szorulhatnak, bevásárlásaik és gyógyszerellátásuk vonatkozásában. A mai napon az érintettek szórólapon kapnak értesítést, hogy a megadott telefonszámon illetve e-mail címen jelezzék részünkre igényeiket . A községben lévő boltok segítségével látjuk el alapvető élelmiszerekkel az igényüket jelző időseket. Reméljük, hogy minél szélesebb kör igénybe veszi ezt a szolgáltatást, és ezzel tudunk hozzájárulni a veszélyeztetett korosztály fertőződésének minimalizálásához. Kis létszámban már vannak olyan idős lakosok, akiket mi látunk el élelmiszerrel, de várhatóan jelentősen emelkedni fog az igénylők száma.
  • Településünk egyházai átálltak az online kommunikációra a veszélyhelyzet alatt, ezért mindkét felekezet vasárnapi miséjét/istentiszteletét egy élő videóban nézheti meg a lakosság
  • Az élelmiszer és a gyógyszerellátás folyamatosan biztosítva van Diósjenőn.
  • Nyomatékosan felhívjuk főként idős polgártársaink figyelmét, hogy bűnözők visszaélhetnek a járványhelyzettel. Ezért ne higyjenek senkinek, aki családtagjuk vagy az önkormányzat nevében akar pénzt kérni önöktől.
  • A fogászati ellátás a veszélyhelyzet idejére határozatlan ideig szünetel. Sürgős esetekben a betegek a Honvéd Kórház Szájsebészeti osztályát (13. ker  Róbert Károly krt. 44)  06 1 465 18 00 / 72248 mellék  vagy a  8. ker Szentkirályi u 40. (06 1 317 66 00 / 60719 mellék) alatt lévő sürgősségi fogászati ellátást tudják igénybe venni.

Látjuk hogy a lakosság megérti és tudomásul veszi a kormány és az önkormányzat kéréseit, miszerint lehetőség szerint mindenki maradjon otthon. A veszélyhelyzet azonban a következő napokban, hetekben fokozódni fog, ezért kérjük a szabályok még fokozottabb betartását a lakosságtól a vírus terjedésének megfékezése érdekében! Köszönöm mindenki pozitív hozzáállását és a segítők áldozatos munkáját.

Székely József

polgármester