Új hulladéktárolók a katolikus temetőben

Kedves Temetőlátogatók! A mai napon, a római katolikus egyházközség fenntartása alatt álló temetőben három új hulladéktároló edény lett kihelyezve. Az egy köbméteres, nagyobb edénybe a méretesebb vegyes hulladékot dobhatják, míg a két darab, egyenként 110 literes, kisebb tárolóba a feliratuknak megfelelő, szelektíven válogatott temetői hulladék dobható. Kérünk mindenkit, hogy az új tároló edényekbe csak a…

Részletek

Adó 1+1% a református közösségnek

A Magyarországon jelenleg érvényben lévő adójogszabályok szerint az éves jövedelmünk után befizetett adó 1+1%-át felajánlhatjuk egyházaknak és társadalmi szervezeteknek is. Ha szeretné támogatni szolgálatunkat, kérjük, hogy adóbevalláskor az alábbi adatokat adja meg! A felajánláshoz szükséges információk: Magyarországi Református Egyház technikai szám: 0066 Diósjenői Református Gyülekezet Alapítvány Adószám: 18736564-1-12 Köszönjük a támogatásokat!

Részletek

Megdöbbentő szám

Igen. A 210 köbméternyi szemét nagyon sok. Ennyit szedtünk össze az elmúlt pár nap alatt. A szemét osztódással szaporodik, magától. És nagyon gyorsan szaporodik, hisz csütörtök délután a kápolnadombi feljárónál félig megrakott konténer mellé, péntek reggelre kb 25 darab személygépkocsi gumit fialt. Nem bele a konténerbe, hanem mellé. Tény, körbeértünk a községben, minden lerakatot felszámoltunk,…

Részletek

A Kápolnadomb

Kedves Barátaink! Néhány éve, magánadományokból, három család összefogásával sikerült rendbe tenni a kápolna viharvert ajtaját.   Farontó hangyák rágták üregesre a fa részeket, így egy vihar letépte az ajtószárnyakat a zsanérokról. A régi, szép vasalatokat sikerült megmenteni, azok felhasználásával készültek az új ajtószárnyak. Egy árnyékoló előtető is készült, hogy védelmet adjon az új ajtónak. A…

Részletek

A katolikus temető kitakarítása

Örömmel adunk hírt újabb nyertes pályázatról, amelyet az Önkormányzat pályázatokkal foglakozó munkatársa írt, a Diósjenői Katolikus Egyházközség részére. Az elnyert mintegy 1.185.000 Ft-ból a katolikus temetőben megoldható a hosszú évek alatt felhalmozott szemét eltakarítása. A református temetőből tavaly ősszel takarítottuk ki a szemetet. Akkoriban mindkét temetőhöz konténert rendelt az Önkormányzat, de a felázott talaj miatt…

Részletek

Szt. Erzsébet díjat kapott Ribai Lászlóné

A Váci Egyházmegyei Karitász Szt. Erzsébet díjat adományozott Ribai Lászlóné Erzsébetnek a diósjenői Szt. Antal Karitász csoport alapító tagjának. A díjat Laczkó Mihály, diósjenői plébános atya adta át. Az elismerésre jelölést a közelmúltban elhunyt Poszpisel Gyuláné, Ani néni és korábbi plébánosunk, Győri-Fáy Csaba atya az alábbi szavakkal terjesztette fel az egyházmegyei Karitásznak: „Erzsébet nagy alázattal…

Részletek

Megérkezett Győry-Fáy Csaba atya díszpolgári plakettje

Szép, igényes, súlyos bronzöntvények. Az egyszerűség kedvéért két plakettet fotóztunk, hogy az elő és a hátlap egyszerre látsszon. További négy plakett várja, hogy községünk életében jelentős érdemeket szerzők részére odaítélésre kerüljenek. A veszélyhelyzet elmúltával, ünnepélyesen átadjuk Csaba atya részére, a nevével gravírozott példányt. Diósjenő Képviselői

Részletek

Győry-Fáy Csaba atya utolsó szentmiséje Diósjenőn

Tizenöt évnyi szolgálat után elköszönt Diósjenőtől Györy-Fáy Csaba atya. A vasárnapi szentmisét már utódjával, Laczkó Mihály atyával közösen mutatta be. A mise után búcsúzott tőle a katolikus közösség, valamint Diósjenő Önkormányzata is. Székely József polgármester a Képviselő-testület döntése értelmében – a több, mint 15 év szolgálat elismeréseképpen – Diósjenő Díszpolgára címet adományozta Győry-Fáy Csaba plébánosnak….

Részletek