Július 9-én, vasárnap délután négy órakor messziről érkezett és helyből invitált vendégekkel, valamint a helyi református közösség tagjaival telt meg a diósjenői református templom összes padsora. E jeles alkalommal nagy tiszteletű Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke iktatta be Karászi Attila Zsolt lelkipásztort diósjenői hivatalába.
A beiktatási ceremónián jelen volt Balog Zoltán püspök úr mellett, Balla Mihály országgyűlési képviselő, Nyilas Zoltán esperes, közel félszáz református lelkész, a Gottfried házaspár, Diósjenő előző lelkipásztorai, Laczkó Mihály római katolikus plébános, Füke Szabolcs evangélikus lelkipásztor, Székely József Diósjenő polgármestere és a helyi felekezetek hívei.
Balog Zoltán ünnepi prédikációját a jelen lévő vendégek köszöntései követték.
Majd a tiszteletes és lelkipásztor testvérek áldása következett.
Székely József köszönti Karászi Attila tiszteletest, új hivatalában.
Az ünnepi hangulat azután a hűsítő falak elhagyását követően is fokozódott, hiszen a parókia kertjében szeretetvendégség várta a jelenlévőket.
A finomságok elkészítésében a református testvérek mellett a katolikus karitász csapata is teljes lélekkel kivette részét a szolgálatból, melyet a mosolygós arcok is bizonyítanak.
Estébe nyúlóan tartott az ünneplés.
Innen kívánunk Tiszteletes úrnak sok erőt és áldást a helyi közösség szolgálatához!