A kamerarendszerünk segítségével elkapott bűnözők

 

Településünkön is vannak károsultak. Az elkövetők kézrekerítésében óriási szerepe volt a frissen kiépített kamerarendszernek. A most elfogott csalók helyére tucatjával érkezhetnek újabbak, ezért fokozottan figyeljünk az ilyen és hasonló megkeresésekre! Idegennek soha ne adjunk át értéket, vagy az értékeinket védő kódokat! Még akkor se, ha közvetlen családtagunk nevében járna el.

Az Index írása alapján

Unokázós csalók ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség a Balassagyarmati Járásbíróságon egy 28 és egy 30 éves férfival szemben, akik az „unokázós” módszerrel több millió forintot csaltak ki idős emberektől – tájékoztatta szerkesztőségünket a Nógrád Megyei Főügyészség. 

A tájékoztatás szerint az eljárás során ismeretlenül maradt, magukat hozzátartozónak vagy ügyvédnek kiadó személyek 2021 nyarán telefonon keresték meg az időseket azzal, hogy csomagszállítást vállaltak, az egyik csomagban azonban kábítószer volt.

A sértetteknek azt is elárulták, hogy mindezért elfogták és megverték őket, így pénzre van szükségük az ügyvédi költségek fedezésére, mert pénz nélkül letartóztatásba, illetve börtönbe kerülnek, vagy ismét megverik őket.

A telefonos csalók a sértettekkel közölték, hogy az egyik barátjukat küldik el a pénzért. Esetenként azt is kérték, hogy a vezetékes telefon zsinórját is vágják el, vagy törjék össze a híváshoz használt mobiltelefont.

 A 30 éves vádlott feladata az volt, hogy az összegek 10-20 százaléka fejében elhozza a pénzt a sértettektől, amelyet a 28 éves vádlott telefonos irányítása alapján meghatározott személyeknek kellett átadnia.

Mivel a hívó fél a helyzetet úgy tüntette fel, mintha a sértettek szerettei életveszélyben lennének, ők nem haboztak akár milliós összegeket is feláldozni, és átadták a vagyonukat az autóval érkező vádlottnak. Egy esetben a sértett a bankkártyáját és az ahhoz tartozó PIN-kódot is átadta a csalóknak.

A páros 2021. május 20. és 2021. június 8. között országszerte 11 idős embert csapott be ezzel a módszerrel, akiktől alkalmanként több százezer forinttól közel négymillió forintig terjedő összegeket és arany ékszereket csaltak ki.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a két vádlottal szemben több rendbeli csalás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat.

Mindkettejükkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy több millió forint polgári jogi igényt is fizessenek meg a sértetteknek.

Egy olyan indítvány is született, hogy a járásbíróság vagyonelkobzást is alkalmazzon az elkövetőkkel szemben.

Az Index írása ezen a linken olvasható