A szépkorúakat köszöntötte Diósjenő

Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Közélet, Kultúra, Önkormányzati hírek

Vasárnap délután három órától zenés köszöntő fogadta a Szentgyörgyi István iskolába érkező időseket.

A köszöntő műsor képösszefoglalója

Gergely Róbert műsorának képei

Az aulába, folyosóra kihelyezett asztalokon megannyi finomság fogadta a szépkorú ünnepelteket. A sós és édes sütemények elkészítéséért a Községi konyha csapatát és a Diósjenői Karitász csoportot illeti a köszönet, rengeteget tettek azért, hogy senki se maradjon éhes a színvonalas program után.

A köszöntők sorát Gottfriedné Madai Éva lelkész asszony nyitotta, majd Székely József polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét és végül Laczkó Mihály plébános szólt az idős testvérekhez.

Az Aranydió Óvoda műsorában gyönyörködhettek a nagymamák, nagypapák.

Az óvodásokat a Szentgyörgyi István Általános Iskola tánccsoportjai követték, modern és dinamikus bemutatóikkal

Majd délután négy órától sokak kedvence, Gergely Róbert és a csinos vokalista hölgyek szórakoztatták a közönséget.

A Szécsy Pál emlékműsor keretében még Gedeon bácsi is tiszteletét tette a diósjenői színpadon

Köszönjük Gergely Róbertéknek a színvonalas műsort, visszavárjuk őket Diósjenőre a jövőben is.

Olvasson tovább!

Helyi Esélyegyenlőségi Program – Társadalmi vitára bocsátás

A teljes program EZEN A LINKEN érhető el. A programmal kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat az alábbi elérhe­tőségeken várjuk 2023. február 10.-ig. dr.

Tovább olvasom...

Helyzetjelentés az épülő orvosi rendelőből

Az elmúlt pénteken zajlott a gyermekorvosi rendelő elektromos szerelvényezésének egyeztetése az érintettek részvételével. Folyamatban a mennyezetek hőszigetelése és gipszkartonozása. Diósjenőn élni

Tovább olvasom...

Meleg és fény a macsolai óvodában

Kedves Diósjenői lakosok! Testvértelepülésünk, Macsola előljárója (arrafelé így hívják a polgármestert) küldte a csatolt fotókat. Mint korábban hírül adtuk, a

Tovább olvasom...