Emberhez méltóan

Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Községfejlesztés, Önkormányzati hírek

A Villtesz valamikori kazánházában jelentős mennyiségű barna massza állt, papírral vegyesen. Igen, pontosan az, ami mindenkinek elsőre eszébe jut. Mikor először láttam az állapotokat, tudni szerettem volna, hogy mi vett rá embereket, hogy a kijelölt mosdó helyett ide járjanak szükségükre? Így megnéztem a „mosdót”. Nem volt nehéz eldönteni, hogy én sem szívesen járnék oda, így azt sem várhatom el, hogy mások oda járjanak. Nemcsak az eredendően áldatlan állapotok miatt, hanem mert a csapból is olyan mérhetetlenül büdös víz folyt, – persze nem vezetékes – ami nem sok kedvet teremtett a hely használatához. A képviselő testület egyhangú határozata alapján láttunk neki, hogy emberhez méltó körülményeket teremtsünk közfoglalkoztatottjaink részére. Kész is lettünk. A mai nappal kezdődően kulturált, nemenként elkülönített, fűtött öltöző és mosdó áll közfoglalkoztatottjaink és dolgozóink rendelkezésére a Villteszben. Asztal, székek, öltözőszekrények, hűtőszekrény. Melegvíz a kézmosáshoz, zuhanyzáshoz. Kettőezer-huszonegyben vagyunk. Épp ideje volt.

Székely József

polgármester

A nyár végén még itt tartott a szociális szárny felújítása

Február elsejére pedig ez a látvány fogadta a dolgozókat

Külön öltöző-, pihenő- és fürdőhelyiség áll rendelkezésére a Villtesz dolgozóinak és közmunkásainak

Tágas és világos öltöző és melegedő a női és férfi dolgozóknak

A korszerű építőanyagokból felújított helyiségekbe az Önkormányzat tulajdonát képező, régebbi, de még kiválóan használható, fém öltözőszekrények kerültek

A zuhanyzós, tágas mosdó- és WC helyiség valóban a XXI. századot idézi

A Villtesz szociális szárnyáról bővebben a február végén megjelenő Jenői Naplóban számolunk be.

Olvasson tovább!

Lengyel meghívás

Őexcellenciája, Sebastian Kęciek úr, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete meghívására, fogadásra voltam hivatalos, a budapesti nagykövetségre. Nagykövet úrnak

Tovább olvasom...

Kistraktorok felkészítve a téli munkákra

Halász Csaba felszerelte a kistraktorokat a hótakarítás és síkosság mentesítés eszközeivel. Köszönjük a gondos előrelátást! Szórósó és bazaltzúzalék betárolva.

Tovább olvasom...