Mi lesz a Jenő-Nappal 2020-ban?

Hírek, Közérdekű, Kultúra

Tisztelt lakosság!

Az idei év sokmindenben különbözik az eddigiektől. Időben (januárban) teljesen készen voltunk a 2020-as rendezvénytervvel. Sok környékbeli önkormányzat még bele sem kezdett akkor a szervezésbe. Azt bátran állíthatom hogy egy nagyon tartalmas és színvonalas programot állítottunk össze az idei „falunapra”. Soha nem látott színvonalú mesejátékok és jelmezes gyermekkoncertek a gyerekeknek, operett és táncdalfesztivál slágerek az idősebbeknek és az esti órákban pedig egy igazi zenés időutazás volt a programban. Szandi, Csordás Tibi és Bereczki Zoltán fellépése Arató András video diszkójával. Az egész nap fellépőinek költségvetése kb a 35%-a a 2019-ben erre a célra kifizetett összegnek.

Januárban még nem gondoltuk hogy az egész évet teljesen át fogja rendezni a koronavírus járvány. A szigorú intézkedések, tilalmak és korlátozások sok kérdést vetettek fel a rendezvények szervezésénél is. Amint az várható volt, a tömegrendezvényeket fogják a legutoljára engedélyezni kormányzati szinten. A legvégsőkig kitartottunk és reménykedtünk.  Azonban így egy hónappal a rendezvény előtt a fellépőkkel egyeztetve sajnos úgy kellett döntenünk hogy az eredeti elképzelés szerinti programot nem tudjuk megtartani.  Jó hír viszont hogy ugyanezt a programot le tudtuk kötni 2021-re változatlan áron. Így a jövő évi Jenő-Napon minden kedves lakos találkozhat a fent leírt előadókkal.

Mivel a Jenő-Nap Diósjenőről szól, ezért mindenképpen szeretnénk erre a napra programot szervezni. Egy más jellegű napot, amit a jogszabályok megengednek és a település lakóiról szól. A részletekkel hamarosan jelentkezünk.

üdvözlettel:

Glöckl Ferenc alpolgármester

 

Olvasson tovább!

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény kifizetése

Felhívás! Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a november hónapban esedékes rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény pénzbeli kifizetése 2023. november 29-től történik. A

Tovább olvasom...

A múlt hét slágere a konyhán: a teriyaki csirke

Korábban hírt adtunk a konyha megújult kínálatáról! Ennek jegyében volt teriyaki csirke a múlt heti menü egyik fogása. A teriyaki csirke

Tovább olvasom...