KORONAVÍRUS VESZÉLYHELYZETI KÖZLEMÉNY – 2020.03.24.

Hírek, Kiemelt, Közérdekű, Önkormányzati hírek

Tisztelt Diósjenőiek!

A Koronavírus okozta veszélyhelyzettel kapcsolatosan az alábbiakról szeretném tájékoztatni a lakosságot:

  • Továbbra sincs tudomásunk koronavírusos fertőzött lakosról (pozitív teszt) Diósjenőn. A “házi karanténban” lévők fegyelmezetten betartják a szabályokat és nem hagyják el az otthonaikat.
  • A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időben egyrészt megszerveztük a rászoruló idősek iskolások és óvodások otthoni étkeztetését, másrészt elindult annak a felmérése, hogy miként tudjuk otthon tartani a legveszélyeztetettebb korosztályt, a 70 év feletti lakosokat. Ennek érdekében kiszűrtük azt a mintegy 100 főt akik életkoruk és családi helyzetük okán az Önkormányzat gondoskodására szorulhatnak, bevásárlásaik és gyógyszerellátásuk vonatkozásában. A mai napon az érintettek szórólapon kapnak értesítést, hogy a megadott telefonszámon illetve e-mail címen jelezzék részünkre igényeiket . A községben lévő boltok segítségével látjuk el alapvető élelmiszerekkel az igényüket jelző időseket. Reméljük, hogy minél szélesebb kör igénybe veszi ezt a szolgáltatást, és ezzel tudunk hozzájárulni a veszélyeztetett korosztály fertőződésének minimalizálásához. Kis létszámban már vannak olyan idős lakosok, akiket mi látunk el élelmiszerrel, de várhatóan jelentősen emelkedni fog az igénylők száma.
  • Településünk egyházai átálltak az online kommunikációra a veszélyhelyzet alatt, ezért mindkét felekezet vasárnapi miséjét/istentiszteletét egy élő videóban nézheti meg a lakosság
  • Az élelmiszer és a gyógyszerellátás folyamatosan biztosítva van Diósjenőn.
  • Nyomatékosan felhívjuk főként idős polgártársaink figyelmét, hogy bűnözők visszaélhetnek a járványhelyzettel. Ezért ne higyjenek senkinek, aki családtagjuk vagy az önkormányzat nevében akar pénzt kérni önöktől.
  • A fogászati ellátás a veszélyhelyzet idejére határozatlan ideig szünetel. Sürgős esetekben a betegek a Honvéd Kórház Szájsebészeti osztályát (13. ker  Róbert Károly krt. 44)  06 1 465 18 00 / 72248 mellék  vagy a  8. ker Szentkirályi u 40. (06 1 317 66 00 / 60719 mellék) alatt lévő sürgősségi fogászati ellátást tudják igénybe venni.

Látjuk hogy a lakosság megérti és tudomásul veszi a kormány és az önkormányzat kéréseit, miszerint lehetőség szerint mindenki maradjon otthon. A veszélyhelyzet azonban a következő napokban, hetekben fokozódni fog, ezért kérjük a szabályok még fokozottabb betartását a lakosságtól a vírus terjedésének megfékezése érdekében! Köszönöm mindenki pozitív hozzáállását és a segítők áldozatos munkáját.

Székely József

polgármester

Olvasson tovább!

Babaköszöntő ünnepség Diósjenőn

Régi hagyományt élesztett fel Diósjenő Önkormányzata. Székely József polgármester és Glöckl Ferenc alpolgármester rövid ünnepség keretében köszöntötte Diósjenő legifjabbjait

Tovább olvasom...