A világítás fejlesztése az IKSZT-ben

Hírek, Községfejlesztés

Az IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) 2013 decemberében lett hivatalosan átadva. Azóta rengeteg tanfolyam, találkozó, képzés és egyéb rendezvénynek adott otthont. Az IKSZT-ben az évek alatt sok minden elhasználódott, javításra szorul. Az önkormányzatnak számos terve van az IKSZT kihasználására, és kapacitásainak maximális feltöltésére. Hamarosan egy Digitális Képzést is szervezünk, amit szintén itt fogunk megtartani. Nem beszélve a könyvtárról ami jelenleg itt üzemel. Az IKSZT világításával van a legnagyobb probléma, a hagyományos fénycsöves armatúrák sorra adják fel a szolgálatot, túlmelegedik bennük az elektronika. Rengeteg armatúrában vannak ilyen gondok, így a világítás nem megfelelő. A környezettudatosságot és energetikai szempontokat figyelembe véve a meglévő fénycső armatúrák felújítása mellett döntöttünk. A 60 cm-es hagyományos fénycsöveket korszerű LED csövekre cseréljük, és az armatúrákat átalakítjuk. A fejlesztés az egyik tantermet és az előteret érinti, mert a lebontott csövekből és az elektronikákból még jó ideig tudjuk javítani a másik terem világítását.  – Glöckl Ferenc alpolgármester

Olvasson tovább!

Közel a 80%-os állapothoz – orvosi rendelő

Tisztelt lakosság, kedves Barátaink! Az orvosi rendelő készültsége, két héten belül, eléri a 80%-os állapotot. Az alap épületgépészeti víz-csatorna és villamossági

Tovább olvasom...

Meghívó rendkívüli Képviselő-testületi ülésre

Diósjenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2023. május 25., csütörtök 17 óra 30 perckor rendkívüli ülést tart.

Tovább olvasom...