Kulturális programok Diósjenőn 2020-ban

Hírek, Közérdekű, Kultúra

Kedves Diósjenőiek!

2020 egy nagyon színes és programokban gazdag év lesz településünkön. Igyekeztünk minden korosztály számára tartalmas és színvonalas programokat szervezni. A hagyományos rendezvényeink megmaradnak és ahol kell ott változtatunk, javítunk rajtuk. Emellett több olyan kezdeményezés is el fog indulni idén amitől a turizmus fellendülését várjuk. De mire is számíthatunk?

Idősek napja:

Az Idősek Napját minden évben megrendezte az Önkormányzat, ezen a napon településen élő idős lakosokat köszöntjük. Nekik szervezünk műsort és megvendégeljük őket egy tányér meleg étellel, süteménnyel. Az eddigi rendezvényekhez hasonlóan idén is a Szentgyörgyi István Általános Iskola ad otthont az Idősek Napjának. Úgy gondoltuk hogy idén időseink számára egy igazán különleges műsort szervezünk: az Idősek Napján sztárvendégünk lesz POÓR PÉTER táncdalénekes.

 

Majális:

2020-ban egy új lendületet szeretnénk adni a Majálisnak. Ezért egy régi-új helyszínen a Dózsa György úton fogjuk tartani. Természetesen a Református templomtól a Virágboltig tartó szakaszt erre az időre lezárjuk. A Majális tematikája a RETRO, szeretnénk elhozni mindent amit a ’80-as években szerettünk és most szívesen megmutatnánk a gyermekeinknek, unokáinknak.

Terveink között szerepel régi veterán járművek, motorok kiállítása stb. A Majális zenei szolgáltatói főleg helyi zenekarok lesznek, de egy különlegességgel azért itt is készülünk: a Majális vendége lesz a BAND OF STREETS nevű pécsi csapat, akik fúvós és ütős hangszerekkel dolgoznak fel ismert bulizenéket.

 

Jenő-Nap:

A Jenő nap Diósjenő falunapja, egy nagy múltú rendezvény. Természetesen idén sem maradhat el, de sok mindenen változtatni fogunk.  A rendezvény helyszíne változatlanul a Szent István Park. Az előadók, sztárvendégek kiválasztásánál figyelembe vettük minden korosztály zenei igényét és nem titkolt célunk, hogy az eddigi alacsony látogatottságot lényegesen megemeljük. A Jenő nap fellépőinek teljes  listája még nem publikus, de néhány fellépő nevét már megosztjuk a lakossággal. Vendégünk lesz CSORDÁS TIBI (Fiesta) és BERECZKI ZOLTÁN énekes, színész, dalszövegíró.

A rendezvények listája még korántsem teljes, igyekszünk minden hónapban új információkat megosztani a lakossággal.

Glöckl Ferenc alpolgármester

Olvasson tovább!

Lengyel meghívás

Őexcellenciája, Sebastian Kęciek úr, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete meghívására, fogadásra voltam hivatalos, a budapesti nagykövetségre. Nagykövet úrnak

Tovább olvasom...

Kistraktorok felkészítve a téli munkákra

Halász Csaba felszerelte a kistraktorokat a hótakarítás és síkosság mentesítés eszközeivel. Köszönjük a gondos előrelátást! Szórósó és bazaltzúzalék betárolva.

Tovább olvasom...