vissza

Nagy vagy!

A Szentgyörgyi István Általános Iskola és Szakiskola első helyen végzett a TV2 "Nagy vagy!" televíziós sportverseny selejtezőjén.

2010. február 28-án Budapesten, a Sportmax-ban a budapesti Fodros Általános Iskola, a kisvárdai Somogyi Dezső Általános Iskola, a tokodi Tokod-Tokodaltáró Közoktatási Intézményei Móra Ferenc Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda, a zalaegerszegi Kertvárosi Általános Iskola, Eötvös József Székhelyiskola és a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola versenyzett még csapatunk mellett.

Köszönjük Wisinger Jánosnak, hogy elvállalta a "vezérszurkolóságot" és elkísért bennünket Budapestre. Köszönjük a szülőknek, Pálinkás Csabának, Alaksa Mihálynak, Csurjáné Bóbis Mónikának, Gréczi Tamásnak, Koplányiné Marton Margitnak és Haljárszki Mihálynak a felkészüléshez nyújtott önzetlen segítségét. Köszönjük az iskolavezetésnek, hogy külön busszal szurkolókat is vihettünk magunkkal!

Iskolánkat képviselték: Csurja Barbara (3. b), Alaksa Dávid (2. o.), Pálinkás Regina (7. o.), Kovács Dorottya (8. b), Haljárszki Bálint (8. b), Jónás Marietta, Hanzliné Kaliczka Bernadett, Hekli Péter és Józsa Csaba. Celeb csapatkapitányunk Katus Attila volt.

nagyobb mérethez klikkelj a képre!

további képek


2010-02-28

Református Istentisztelet Diósjenőről
a Duna Televízió mai műsorán


2010-02-26


Református Istentisztelet
a Duna Televízió műsorán

Bizonyára sokan hallották, hogy február 28-án, vasárnap 10:00-tól a Duna Televízió műsorán, egy már korábban felvett református istentisztelet lesz látható, mely a diósjenői református templomban került rögzítésre.

A felvételen a 2010. február 7-én 11:00-kor kezdődött istentiszteletünket láthatják.

Gottfried Richárd
lelkész


2010-02-22

nagyobb méret


2010-02-21

A Diósjenői Vadásztársaság
2010. évi Vadászbálja

további képek


Új képek és videó a Vadászbálról

klikkeljen a képre

Fotó és videó: MMárta


2010-02-18

Hamarosan kezdődik a bajnokság

Megyei II. osztály Nyugati csoport
2009/2010 tavaszi szezon sorsolása


2010-02-15

Diósjenői siker a salgótarjáni sportcsarnokban

Nyolc csapat részvételével rendeztek nemzetközi labdarúgó tornát Salgótarjánban, ahová iskolánk labdarúgói is meghívást kaptak. Magyarországról öt csapat: Salgótarján, Pásztó, Eger, Kazincbarcika, Diósjenő, míg Szlovákiából három csapat: Roznava, Podbrezova, Rimavska Sobota küzdött az I. Nógrádi Sasok elnevezésű teremtornán.

Csapatunk az "A" csoportba került, ahol először Pásztó csapata ellen játszottunk, és 4-0 arányú győzelmet arattunk. Ezután a rendkívül erős Podbrezova következett, akik 5-0-ra győztek ellenünk. A négy közé kerülés szempontjából sorsdöntő mérkőzés következett a Rimavska Sobota ellen, akiket 4-0-ra vertünk meg. Ezzel a győzelemmel csapatunk a legjobb 4 közé került, ahol a döntőbe jutásért a "B" csoport győztes Eger ellen kellett pályára lépni. Rendkívül izgalmas mérkőzésen 1-1 lett az eredmény, büntetőkkel kellett eldönteni a továbbjutást. A 3 büntetőből mi kettőt belőttünk, míg ellenfelünk egyet sem, így a döntőbe jutott csapatunk.

A másik ágról természetesen a Podbrezova jutott a döntőbe, Így alkalmunk nyílott visszavágni a csoportmérkőzésen elszenvedett vereségért.

A döntő rendkívül izgalmas, színvonalas, kemény mérkőzést hozott, ahol sikerült a visszavágás, György Dávid góljával 1-0 arányban mi győztünk. Hatalmas volt az öröm a pályán és a nézőtéren egyaránt, hiszen Dávid legyőzte Góliátot! Őszinte tapsot kaptunk a semleges nézőktől is, a szakemberek pedig elismerően nyilatkoztak csapatunk teljesítményéről. Így a torna végeredménye:

1. Diósjenő

2. Podbrezova

3. Eger

4. Salgótarján

5. Roznava

6. Kazincbarcika

7. Rimavska Sobota

8. Pásztó

A torna legjobb játékosa a több mint 80 játékosból Mazzonetto Alessio lett - minden edző kivétel nélkül rá szavazott, más szóba sem került.

Tanulságként elmondható, hogy sok hasonló tudású csapatból azzal teremtettük meg magunknak a győzelem lehetőségét, hogy volt kellő akaratunk, elszántságunk, alázatunk és hitelünk önmagunk előtt, amelyeket a "munkás hétköznapokon" teremtettünk meg. Öröm volt diósjenőinek lenni Salgótarjánban, de ugyanilyen öröm minden "hétköznapi" edzés is!

további képek - klikkelj a képre!

Góljainkat György Dávid /4/, Mazzonetto Nicolo /3/, Mazzonetto Alessio /1/, Poszpisel Olivér /1/ és Vandornyik Szabolcs /1/ szerezte, de a többi játékosunk is - Szuetta Martin, Surin Máté, Alaksa Dávid, Marton Kevin, Csonka Gergő, Pálinkás Martin, Szaszovszki Kevin, Varga Zoltán - tudása legjavát nyújtotta ezen a napon. Ezúton is köszönöm a szülők, nagyszülők áldozatvállalását, és nekik is őszintén gratulálok ehhez a sikerhez!

Józsa Csaba
testnevelő


2010-02-13

Farsang
a Szentgyörgyi István Általános Iskolában

további képek

Fotó: Sztregovai Erika

 

Palóc táncparódia

további képek

Fotó: Sztregovai Erika


2010-02-12

FÉMKERESKEDELEM 2010-BEN
ÚJ SZABÁLYOZÁS

2010-től a Vám- és Pénzügyőrség (VP) ellenőrzi a fémhulladék-kereskedelmet.

Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló törvény (fémtörvény) és annak végrehajtási rendelete 2010. január elsején lépett hatályba.

2010. január 1-től csak a VP által kiadott érvényes engedély birtokában végezhető fémkereskedelmi tevékenység.

A törvény az engedélyezési eljárásra átmeneti időszakot biztosít, így a fémkereskedelem legkésőbb április 1.-ig még végezhető engedély nélkül, de csak akkor, ha a tevékenységet a fémtörvény kihirdetésekor (2009. június 29-én) telepengedéllyel folytató személy a kérelmét hatvan napon belül benyújtotta.


2010-02-11


2010-02-10

A Sportbálról
Hornos Márton írása


Új képek az ovifarsangról

Kattintson a képre!

Beküldő: István László


2010-02-09

Találtak egy kulcscsomót
a COOP-ABC előtt.

Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatalban.


2010-02-08

új fotók és videók a Sportbálról


Szombat este
az általános iskola előtt találtunk
egy fekete keverék kölyökkutyát
(kb. 2 hónapos, nagytestű lesz).

Netalán, ha valaki keresné, érdeklődni
a Polgármesteri Hivatalban
Bier-Hajdú Barbaránál lehet.


"Itt a farsang áll a bál"

A diósjenői Aranydió Óvodában hagyomány az egy hétig tartó farsangi vigalom.

Február 8-tól egy héten keresztül megelevenedett mesevilággá válik az óvoda. Ezen a héten minden kisgyermek naponta megmártózhat a farsang vigalmával, az összetartozás érzésével - az öt csoport közös programjai által -, nem utolsó sorban újra élhetik szerepüket választott jelmezeikben.

Köszönjük a szülők segítségét a parádés jelmezek elkészítéséért, beszerzéséért, mellyel gyermekeiknek nagy örömet okoztak.

A legkisebbek első farsangjukra nagy izgalommal készültek, és nagyon vidám hangulatban vannak!

A képek önmagukért beszélnek, fogadják szeretettel.

Bacskay Sándorné
óvodavezető

nagyobb mérethez kattintson a képekre!

további képek


2010-02-07

Sportbál 2010

további képek

 


Szrtegovai Erika fotói és videói a Sportbálról

A többi kép megtekintéséhez klikkeljen a fotóra!


Molnár Levente videói


2010-02-04


2010-02-03

MINDENTUDÁS EGYETEME
a diósjenői könyvtárban - CD-n


A napokban újabb adományt kapott Hay Andrástól a helyi könyvtár. Közel 50 db CD, melyek közel 100 előadás hanganyagát tartalmazzák a 2007-2009-es válogatások anyagából.

"2002. szeptember 16-án indult útjára a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével, a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Online jelentékeny támogatásával szemeszterről szemeszterre heti rendszerességgel - mindig ugyanott, ugyanakkor és ugyanolyan terjedelemben - a magyar tudomány legjobb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdekű kérdéseiről és vitatják meg ezeket a hallgatósággal. Az ötletet Yves Michaud francia műtörténész és médiakutató és az általa megvalósított l'Université de tous les savoirs program adta, amely a legkorszerűbb tudást a legkorszerűbb információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kötötte össze. A nagy sikerű francia vállalkozás a modern nyugati tudományosság első univerzális igényű összefoglalásához, a felvilágosodás-kori francia Nagy Enciklopédiához kapcsolódott: hogyan lehetne áttekinteni és az érdeklődő közönség számára is hozzáférhetővé tenni korunk legmagasabb szintű tudományos ismereteit, a kortárs tudomány legfőbb dilemmáit?"

Orvosok, közgazdászok, professzorok, irodalom- és művészettörténészek, egyházi személyek előadásait hallgathatjuk meg a legkülönbözőbb témákban.

A CD-k hamarosan kölcsönözhetőek lesznek a könyvtár nyitvatartási idejében.

Forrás


2010-02-01

Téli képek

klikkelj a képre!

további képek


bővebb információ


2010-01-30

Kiadós havazás Diósjenőn

további képek

30-40 cm hó esett délután 2-ig... - és még további havazás várható


2010-01-26


hamarosan...


Alkotmányellenes az ingatlanadó

Az Alkotmánybíróság ma alkotmányellenesnek nyilvánította az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvénynek a lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseit, s azokat visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.


Református Istentisztelet
a Duna Televízió műsorán


Bizonyára sokan hallották, hogy február 28-án, vasárnap 10:00-tól a Duna Televízió műsorán, egy már korábban felvett református istentisztelet lesz látható, mely a diósjenői református templomban kerül rögzítésre.

A televíziós csatornával való végleges egyeztetés alapján a felvételre a 2010. február 7-én 11:00-tól kezdődő istentiszteletünkön kerül sor.

Gottfried Richárd
lelkész


2010-01-24

Őstermelői igazolvány érvényesítése

Őstermelői igazolvány évenkénti érvényesítése: 1000 Ft, új őstermelői igazolvány kiállítása 2000 Ft.

Az érvényesítéshez szükséges adatok, iratok, okmányok:

  • személyi igazolvány,

  • lakcímkártya,

  • adóazonosító jel,

  • adószám.

A gazdálkodó nyilatkozik a választott adózási módról, a biztosítotti jogviszonyról, a saját gazdaságáról (használt föld helyrajzi száma, területe, művelési ága, állattartásra alkalmas épületről), és a 2010. évi termelésről (főbb termesztett növények területe, értékesített termékek mennyisége).

Március 20-áig érvényesített igazolványok január 1-jétől érvényesek.

Ügyfélfogadás: hétfőn 10 – 12-ig
a Polgármesteri Hivatalban

Telefon: 06 70 4363468

Berkó Margit
falugazdász


Fel a Csóványosra!

A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület
2010. január 31-én, vasárnap,
immáron harmadik alkalommal rendezi meg
 természetbarát és turisztikai találkozóját
a Börzsöny hegység legmagasabb pontján,
a Csóványos csúcsán!

bővebb infó


FELHÍVÁS

2010. január 25-én hétfőn
és 26-án kedden
a Polgármesteri Hivatalban

az épületben folyó felújítási munka jellege miatt
(folyosó burkolása)
az ügyfélfogadás szünetel.

Kérjük szíves megértésüket!


Börzsöny-Csóványos

 tszf: 938 méter, zúzmaravarázs

további képek

Fotó: Klúcsik Norbert


2010-01-20.

FELHÍVÁS

2010. január 22-én pénteken
a Polgármesteri Hivatalban

az épületben folyó felújítási munka jellege miatt
(folyosó burkolása)
az ügyfélfogadás szünetel.

Kérjük szíves megértésüket!


nagyobb mérethez klikkeljen a képre!


2010-01-18

Életének 66. évében elhunyt volt kollégánk, Kiss Józsefné

Kiss Józsefné 1999. december 31-én vonult nyugdíjba. 30 évet dolgozott a közigazgatásban.

1969. augusztus 20-án jött a Tanácsra dolgozni. Szinte minden területen tevékenykedett. Volt igazgatási főelőadó. 5 évig vb. titkár, majd pénzügyi területen, mint vezető dolgozott, 25 évig anyakönyvvezető volt, az utolsó 3 évben a Polgármesteri Hivatal főmunkatársaként segítette munkánkat.

Temetése 2010. január 21-én 14 órakor lesz a diósjenői református temetőben.


2010-01-14

Hétről tizenegy számjegyűre változik a mobilszámok tárcsázása január 16-tól

bővebb infó


2010-01-12


2010-01-11

Érdemes volt összefognunk

Bizonyára tudják a kedves olvasók, hogy óvodánk nagycsoportja részt vett a Tamás Bútor Kft. által meghirdetett rajzpályázaton. A Süni csoportból négy gyermek: Bodnár Dorottya, Tuskó Judit, Benkocs Krisztián és Vida Bálint rajzát küldtük el a pályázatra.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az Önök és ismerőseik szavazatát, ami hozzásegített bennünket, hogy nyerjünk. Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a mi óvodánk tisztán, manipuláció nélkül tudott nyerni. Köszönjük.

Január 11-én délelőtt izgatottan vártuk, a bútor érkezését. Tízórai után megérkezett Berze Tamás Úr és munkatársai akik meghozták és beépítették a "nyereményt". Meglepetésünkre egy szekrénnyel többet kaptunk és a régi fali polcot is felújították, így a nyereménybútor értéke nem 100.000  forint, hanem 150.000  forint lett. Ez a plusz a Tamás Bútor Kft. támogatása, mert amikor felmérték az igényt, látták a csoportszoba bútorainak állapotát eldöntötték, hogy többet segítenek. Ezúton is köszönjük Nekik nagylelkű ajándékukat, amit a jelenlegi anyagi helyzetünkben nem tudtunk volna megvalósítani.

A gyermekek és a csoportvezető óvó nénik örömmel vették birtokba az új bútorokat és közösen keresték meg mindennek a helyét. Az új bútor illata még most is érződik, így sokáig fogunk emlékezni erre a szép napra.

Berze Tamás, Benkocs Zsolt, Tuskó Judit, Bodnár Dorottya,
 Vida Bálint

további képek


2010-01-09




2010-01-06

nagyobb mérethez kattintson a képre!


FELHÍVÁS

A fogorvosi rendelés betegség miatt
a mai napon szünetel.

Legközelebb január 11-én, hétfőn
lesz rendelés


2010-01-04

Téli képek

kilátás a Bárány-bércről - I.

kilátás a Bárány-bércről - II.

Köszönet Marton Zoltán erdésznek a közerműködésért!

klikkeljen a képekre!

további képek


2010-01-03

Téli séta a Börzsönyben
Závoz - Foltán-kereszt

kilátás Závozról

Foltán-kereszt

klikkeljen a képekre!

további képek


2010-01-01

Mától módosult a KRESZ

a változások


Iskolai sporthírek

December közepén iskolánk rendezte a dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Nógrád megyei döntőjét. Az olimpia történeti vetélkedőt Rétság csapata nyerte meg, iskolánk csapata a 2. helyezést érte el. A csapatunkban Csonka Renáta, Surin Boglárka, Fabulya Hunor és Aissza Mátyás szerepeltek, akik minden dicséretet megérdemelnek, mivel a szoros versenyben nagyfokú felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

Két nappal később, a labdarúgó terembajnokság Nógrád megyei döntőjében, Bátonyterenyén szerepelt iskolánk 7-8. osztályos labdarúgó csapata. Ahhoz, hogy oda eljuthassunk, előbb Rétságon a hazaiakat, valamint Nagyoroszi csapatát győztük le. Ezután Romhányban vettünk részt a városi döntőben, ahol  Nőtincs, majd a házigazdák  ellen győztek diákjaink, így vívtuk ki a jogot, a megyei döntőn való részvételre. Ott Nagybátony és Pásztó csapatait megelőzve, Salgótarján és Balassagyarmat mögött a 3. helyezést értük el, így bronzéremmel  a nyakunkban térhettünk haza a hosszú útról. A csapatban Papp Attila, Haljárszki Bálint, Bőgér Dávid, Turcsi Attila, Varga Zoltán, Berki Bence, Gere Zsolt és Oláh Richárd játszottak.

Sikeres pályázatot nyújtott be iskolánk az E-on céghez, így megnyertük azt a 200.000 Ft értékű labdarúgó sportszercsomagot, melynek ünnepélyes átadására Budapesten került sor, december 6-án. A látványos ünnepségen a vállalat vezérigazgatójától, valamint 3 korábbi olimpiai bajnok sportolótól vehettük át a sporteszközöket. Iskolánkat az eszközök átadásán a testnevelő mellett Pálinkás Martin labdarúgó képviselte.

Szintén december elején a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség adományozott 50.000 Ft értékű sportfelszerelést ifjú focistáinknak.

Ugyancsak sikeres elbírálásban részesült pályázatunk a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványnál, amely 65.000 Ft támogatásban részesíti diáksport egyesületünket.

Végezetül ezúton is szeretnék köszönetet mondani - már nyugdíjas - kolléganőmnek, aki pénzbeli támogatásban részesítette az iskolai sportegyesületet.

Józsa Csaba
 testnevelő


klikkelj a képre!


2009-12-30

 

Péntektől több mint 60 ponton módosul a KRESZ - Új táblák is lesznek

 

további infó


2009-12-24

A képeslap megtekintéséhez klikkelj a képre!


2009-12-23

Vadak karácsonya a Börzsöny lábánál

A Diósjenői Vadásztársaság pár éve elhatározta, hogy ekkortájban a vadaknak is a kedvébe járnak, no meg egy kellemes programot adnak a vadászoknak és családtagjaiknak. Egy ilyen eseményről szóló tudósítás itt olvasható.

Forrás


2009-12-22

Jenői-tó
2009. december

id. Horváth Attila felvétele


Karácsony a
Szentgyörgyi István Általános Iskolában

Bensőséges karácsonyi ünnepség részesei lehettek azok, akik ma délelőtt ellátogattak az iskolába. Elsőtől a nyolcadikig minden osztály képviseltette magát az ünnepi műsorban. Dovák B.József tanár úr karácsonyi gondolatai után tanulóinktól hallhattunk komoly verseket, klasszikus és újszerű karácsonyi dalokat, német és angol karácsonyi rigmusokat. A hagyományokhoz híven iskolánk tanulói pásztorjátékban adták elő Jézus születésének történetét. Boldogságtól ragyogó szemekkel ültük körül a gyönyörű karácsonyfát. A műsor végén az igazgató asszony elbúcsúztatta az évet: megköszönte a gyerekek a pedagógusok és a technikai dolgozók egész éves áldozatos munkáját. Megköszönte a képviselő-testületnek, a polgármester úrnak, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben biztosították, biztosítják az iskola zavartalan működését. Az ünnepség csillagszórógyújtással és ajándékozással fejeződött be.
Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok az iskola dolgozói nevében:


Pappné Freistág Melinda iskolatitkár

Néhány pillanat a műsorból

további képek


2009-12-20

Téli képek

további képek


2009-12-17

hamarosan


2009-12-16

Mi újság a szomszédban?


"Dicsőség mennyben az Istennek..."

Advent vége felé közeledve, amikor már mind a négy gyertyát meggyújtjuk, mindennél fontosabb az Isten és a másik ember, a felebarátunk felé való odafordulás. Ünnepi gyülekezeti alkalmaink erre adnak lehetőséget. 


Istentiszteleti rendünk a következő:


2009. december

   24-én (csütörtök) 16 órakor Ünnepi Istentisztelet

25-én (péntek) 11 órakor Úrvacsorás Ünnepi Istentisztelet

25-én (péntek)  15 órakor Délutáni Istentisztelet

26-án (szombat)  11 órakor Úrvacsorás Ünnepi Istentisztelet

27-én (vasárnap) 11 órakor Istentisztelet

31-én (csütörtök) 17 órakor Óévi Istentisztelet

 

2010. január

1-jén (péntek) 11 órakor  Újévi Istentisztelet

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Gottfried Richárd
  református lelkész


Katolikus ünnepi miserend Diósjenőn:

 

december 24-én Szenteste: 20.00

december 25-én Karácsony: 11.30

december 26-án Karácsony: 11.30

 

Győry Csaba plébános


2009-12-15

ADVENTI EVANGELIZÁCIÓS ESTÉK

Szeretettel hívunk mindenkit a diósjenői
református gyülekezet fűtött templomába, ahol

2009. december 14-től 18-ig,
minden este 17 órától

felekezetre való tekintet nélkül, együtt hallgathatjuk
Isten Igéjét, és készülhetünk lélekben
az Úr érkezésének megünneplésére.

 

 

bővebb infó


FELHÍVÁS

A Polgármesteri Hivatal
2009. december 17-én, 18-án és 19-én
(csütörtök-péntek szombat)
az épületben folyó felújítási- és
átalakítási munkák miatt zárva tart.

Kérjük szíves megértésüket!


Pályázati felhívás!

A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon pályázatot ír ki az intézmény portai tevékenységének kiszervezésére 2010. február 01-től.

bővebb infó


2009-12-13

Menetrendek 2009. december 13-tól

VOLÁNBUSZ
(autóbusz)

Vác - Nógrád - Diósjenő

Diósjenő - Nógrád - Vác

egyéb menetrend

NÓGRÁD VOLÁN
(autóbusz)

Diósjenő-Rétság

Rétság-Diósjenő

egyéb menetrend

2009. december 17. csütörtök iskolai előadási nap
december 18. péntek iskolai előadási nap
december 19. szombat iskolai előadási nap, a hét utolsó munkanapja
december 20. vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti nap
december 21. hétfő iskolai előadási nap
december 22. kedd iskolai előadási nap
december 23. szerda tanítási szünetes munkanap, a hét utolsó munkanapja
december 24. csütörtök szabadnap*
december 25. péntek munkaszüneti nap**
december 26. szombat munkaszüneti nap
**
december 27. vasárnap munkaszüneti nap

december 28. hétfő tanítási szünetes munkanap
december 29. kedd tanítási szünetes munkanap
december 30. szerda tanítási szünetes munkanap
december 31. csütörtök tanítási szünetes munkanap


2010. január 1. péntek munkaszüneti nap
január 2. szombat munkaszüneti nap
január 3. vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti nap

január 4. hétfő iskolai előadási nap, a hét első munkanapja
január 5. kedd iskolai előadási nap

*December 24-én az utolsó autóbuszjáratok Budapestről 16.00 óra körül indulnak.

**December 25-én, és 26-án a kora reggeli autóbuszjáratok általában nem közlekednek.

A két ünnep közötti tanszünetes munkanapokon egyes vonalakon csökkentett közlekedési rend érvényes!

Az egyes változásokat a 2009. december 13-ától érvényes menetrend részletesen tartalmazza .

A VOLÁN társaságok a fenti - általános közlekedési rendtől - eltérően is közlekedtethetik járataikat. Kérjük, hogy utazás megkezdése előtt a területileg illetékes társaság információs elérhetőségén érdeklődjenek.

Információs telefonszám: (06-1) 219-8086

 

MÁV
(vonat)

Vác-Balassagyarmat és vissza

egyéb menetrend

 

2009. december

23. pénteki menetrend szerint
24. szombati menetrend szerint
25. ünnepnapi menetrend szerint
26. ünnepnapi menetrend szerint
27. vasárnapi menetrend szerint
31. pénteki menetrend szerint

2010. január
01. szombati menetrend szerint
02. ünnepnapi menetrend szerint
03. vasárnapi menetrend szerint


2009-12-12

Közös Adventi ünneplés és gyertyagyújtás

további képek


2009-12-11


2009-12-09


Vadászat a Börzsöny alján

részlet a Kossuth rádió mai, Hajnaltáj című műsorából

 

      




2009-12-08

Honlaptúra Diósjenőn

részlet a Kossuth rádió mai, Hajnaltáj című műsorából

 

      


2009-12-07

nagyobb mérethez klikkeljen a képre!


Megérkezett a Mikulás
az Aranydió Óvodába!

Nagy izgalommal várta minden óvodás a Mikulás érkezését. Dalokkal, versekkel, kis műsorral készültek erre az ünnepi napra. Először a legkisebbekhez csengetett, majd kopogtatott be a "Nagyszakállú", majd sorban a nagyobb csoportokban hallották meg a Mikulás csengettyűjét. Ünneplőben, kipirult arcokkal vették át gyermekeink a csomagjaikat a Mikulástól. Nagy volt a meglepetés és az öröm.

Bacskay Sándorné

további képek


2009-12-05

Rendkívüli közgyűlést tartott
a Polgárőr Egyesület

A közgyűlésen Porubszki Zoltán elnök szakmai- és pénzügyi beszámolót tartott a 2009-es évről. Ezután ismertette a 2010-es évre szóló szakmai előirányzatokat, a célkitűzések lehetőségeit, majd a tagság szavazással elfogadta a "Vállalási nyilatkozat"-ot.


2009-12-04

Ünnepség és emléktábla-avatás a
100 éves Vác-Diósjenő-Drégelypalánk vasútvonal tiszteletére

további képek

Panorámaképek


Képek a Desiro-ról

Varga Ferenc (Piktor) fotói


Képek a nógrádi ünnepségről

klikkelj a képre!


2009-12-03.

korábbi számok



2009-12-02.

Advent az Aranydió Óvodában

Az első adventi gyertya meggyújtását hétfőn délelőtt ünnepi keretek között a Süni-csoportunkban szerveztük meg.

Vendégünk Klopp Katalin volt, aki a citerával, kobozzal és tilinkóval ismertette meg a gyerekeket, miközben kedves karácsonyi dalokat és mesét adott elő, valamint egy dalt is tanított óvodásainknak.

Az adventi délelőttről készült képeket fogadják szeretettel.

Bacskay Sándorné


2009-12-01

100 éves vasútvonal

régi képeslapokon a diósjenői vasútállomás

1909-re készült el a Vácot Diósjenővel és Drégelypalánkkal összekötő vonal. Drégelypalánkon ekkor már megvolt a csatlakozó vonal Balassagyarmatra. Szintén ebben az évben épült a Diósjenő-Romhány közötti szárnyvonal, bekapcsolva így Rétságot is az országos vasúti hálózatba.

A 100. évforduló tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezés Diósjenőn 2009. december 4-én, pénteken lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A nosztalgiavonat 11-13 óra között lesz Diósjenőn.

a program


Jubileumot elért véradók köszöntése

2009. november 27-én 1600 órai időpontban, a Védőnői Tanácsadóban került sor, a jubileumot elért véradók köszöntésére.

Az ünnepségen jelen volt Tóth János polgármester, Győri Istvánné Területi véradó felelős, Mocsári Sándorné eü. védőnő, valamint a meghívott jubileumot elért véradók.

Mocsári Sándorné, mint vendéglátó, örömmel fogadtam, hogy ilyen szép számmal elfogadták a meghívást.
Tájékoztattam a megjelenteket, hogy 2009. évben három alkalommal megtartott véradáson összesen 114 fő adott vért.

Ismertettem, hogy első véradóként ebben az évben 2 férfi és 2 nő adott vért.

Ezt követően átadtam a szót a területi felelősnek.

Az ünnepségen a Területi felelős, Győri Istvánné köszöntötte a meghívottakat, röviden méltatta a véradás fontosságát.
Az ünnepi beszédében kiemelte, hogy a jelenlévők közül Keresztes János a mai napon, a Parlamentben vette át 115x-ös véradásért járó kitüntetést, egy karórát.

Beszédét folytatva megköszönte, hogy a Diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola személyzete szabadidőben biztosította a véradás lebonyolításához szükséges helyiségeket, a segítő közreműködést.
Külön megköszönte, hogy az igazgatónő, Kovács Lászlóné, időt és fáradtságot nem kímélve, a véradáson az iskolai szünidő ellenére személyesen jelen volt.

Ezt követően a jubileumot elért véradók kitüntetésére került sor.

Először a 10x-es véradók, név szerint:
- Varga József,
- Csernik Zsuzsanna,
- Szaszovszi János,
- Dudás Gegely,
- Marton Tibor,
- Fenyvesi András,
- Alaksa Mihály

Majd a 20x-os véradók következtek, név szerint:
- Nagy László,
- Csurgai Józsefné,
- Zachar Szilvia

Tovább folytatva a 25x-ös véradókkal, név szerint:
- Deli István,
- Strausz Ferenc

A 40x-es véradókkal, név szerint:
- Juhász Lajos,
- Krausz Miklós

Az 50x-es véradókkal, név szerint:
- Ribai László,

A 60x-es véradóval, név szerint:
- Berki András

A jövőben is mindenkit szeretettel hívunk és várunk a véradási alkalmakra.

Mocsári Sándorné
eü. védőnő


A Tamás Bútor rajzpályázatának végeredménye

A diósjenői (14) és budapesti XIV. kerületi (17) rajz azonos pontszámmal nyert.

Tuskó Judit rajza

Phung Minh Tri (Tom) rajza

Mindkét óvodának megcsinálják a 100.000 Ft értékű bútort, valamint minden óvoda kap oklevelet, és ajándékcsomagot.

Gratulálunk a győzelemhez!


2009-11-29

Te szavaztál már?

Csak így tovább!
Már csak 1 nap van hátra és mi vezetünk!


2009-11-27

A Diósjenői Vadásztársaságról írták

A cikkek elolvasásához klikkeljen a képre.


2009-11-26

Díszítik a község fenyőfáját
az önkéntes tűzoltók


2009-11-23




2009-11-21

Jótékonysági est
az óvodás gyermekek javára

további képek


2009-11-19


Elkészült az új tűzoltóautó feliratozása. (Fotó: Piktor)

Köszönet Kiss Gergőnek!


Új szakrendelő épül Rétságon

 

A rétsági kistérségi járóbeteg-szakellátó központ ünnepélyes alapkőletételét szerdán délután tartották meg.
A létesítmény - amely az Európai Unió és a magyar állam támogatásával csaknem egymilliárd forintból valósul meg - Rétság mellett a kistérség további tizenhét településének nyújt majd korszerű járóbeteg-szakellátást. Az új, ezerötszáz négyzetméter alapterületű központ 2010 őszétől tizenkilenc szakrendelésnek ad otthont.

A fejlesztés révén helyben elérhetővé válik többek között a gyógytorna, a reumatológia és fizioterápia, a szülészet-nőgyógyászat, az általános röntgendiagnosztika, valamint a szemészeti, belgyógyászati és a sebészeti szakrendelés is.

Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 912 millió forint uniós támogatással épülhet meg a kistérségi járóbeteg-szakellátó központ. A 2010 őszén megnyíló intézmény alapkövét tegnap délután ünnepélyes keretek között helyezték el.

A rendezvényen - amely egy verssel kezdődött - Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere köszöntötte a megjelenteket: - Hiszem és vallom, hogy a polgármesteri és önkormányzati munkák királynője egy új intézmény alapítása. Ünnepélyesen bejelentem, hogy Rétság városa 912 millió forint uniós támogatást nyert egy térségi szakrendelő felépítésére. A térségi járóbeteg-ellátó tizenkilenc szakrendelőt és egy tízágyas nappali kórházat foglal magába. A helyi polgárok adóforintjaikból és közvagyonukból százmillió forint önrészt biztosítottak. Így a beruházás végösszege egymilliárd forint - tudatta.

- Az előkészítő munka két éve kezdődött: nem látványos, de megfeszített, idegtépő munka folyt. Ezt az időszakot ma már a mag elvetésének tekintem. A mai napon azért jöttünk együtt össze, hogy ünnepeljünk: az elvetett mag kikelt a földből és szárba szökkent. A mai nap csak a levegővételé, hogy erőt gyűjtsünk a következő év munkájához - vélelmezte Mezőfi Zoltán, aki miután köszönetét fejezte ki a munkában részt vevő embereknek, elmondta, hogy az új létesítmény hatvan főnek biztosít majd munkát.

Az ünnepi gondolatok után dr. Molnár Csaba kancelláriaminiszter tartott ünnepi beszédet. Mint elmondta, a rétsági kistérség tizennyolc önkormányzata példamutató összefogással jutott közel egymilliárd forintos támogatáshoz az új kistérségi járóbeteg-szakellátó központ felépítéséhez, mint ahogy további öt észak-magyarországi város is kialakíthat hasonlóan jól felszerelt, egészségügyi intézményt 4,5 milliárd forint megítélt hazai és uniós forrásból.

- Az egészségügy egyik legnagyobb kihívása, hogy mindenki számára esélyegyenlőséget teremtsen a gyógyítás területén. Ezt szolgálja a járóbeteg-szakrendelői hálózat fejlesztése is, amelynek legfontosabb célja, hogy biztosítsa a megfelelő egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközöket, szolgáltatásokat azokon a településeken, ahol erre korábban nem volt lehetőség - mondta, majd hozzátette: - A 2007 és 2013 között egészségügyi célú fejlesztésekre fordítható 481 milliárd forintból közel 21 milliárd forint jut 23 korszerű kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozására, amellyel minden beteg számára elérhető közelségbe kerül a magas színvonalú egészségügyi ellátás.

A rétsági központ közel egymilliárd forintból valósul meg az Európai Unió és az állam támogatásával. A szakrendelő Rétság mellett a kistérség további tizenhét településének - Alsópetény, Bánk, Borsosberény, Diósjenő, Felsőpetény, Horpács, Kétbodony, Kisecset, Legénd, Nagyoroszi, Nőtincs, Ősagárd, Pusztaberki, Szendehely, Szente, Tereske, Tolmács - mintegy tizennyolcezer lakója számára biztosítja majd a korszerű járóbeteg-szakellátást - tudatta dr. Molnár Csaba.

A fenti gondolatok után a díszoklevél ünnepélyes aláírása következett, amelyet dr. Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Mezőfi Zoltán polgármester és Balogh Péter, a Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője láttak el kézjegyükkel. Ezt követően a már mindenki által nagyon várt alapkőletétel következett, amely felett a katolikus egyház nevében Tóth Ferenc plébános, a református egyház képviseletében Molnár Zsigmond lelkipásztor, az evangélikus egyház képviseletében pedig Zsugyel Kornél lelkipásztor mondott egyházi áldást.

Az ünneplés további része a művelődési központban folytatódott, ahol Balla Mihály Fideszes és Lombos István szocialista országgyűlési képviselő mondtak pohárköszöntőt.

Forrás: nport.hu

nagyobb mérethez klikkeljen a képre.....


2009-11-17.

Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Nyugati csoport

Az ifjúsági bajnokság állása

 1.

Ipolyszög

13

13

0

 0

91-9

39

 2.

Patak

13

12

0

1

87-13

36

 3.

Nagyoroszi

13

10

1

 2

68-36

31

4.

Őrhalom

13

7

1

5

41-32

22

 5.

Diósjenő

13

6

0

7

54-38

18

6.

Nézsa

13

6

0

 7

33-27

18

7.

Bánk

13

6

0

7

34-49

18

 8.

Dejtár

13

 5

3

5

55-24

18

9.

Érsekvadkert

13

 5

3

5

40-32

18

10.

Kétbodony

13

5

3

5

41-56

18

11.

Nógrádsáp

13

 5

1

7

35-44

16

12.

Becske

13

 3

1

9

24-71

10

13.

Keszeg 13 1 0 12 24-104

3

14. Nőtincs 13 0 1 12 10-102

1

Lejátszották az elmaradt mérkőzést: Patak-Keszeg 5-0

Forrás: MLSZ adatbank


Hétről tizenegy számjegyűre változik a mobilszámok tárcsázása

A hírközlési hálózatok azonosítóiról, azaz a telefonszámokról is szóló kormányrendelet változása szerint 2010. január 16. 00.00 órától a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (belföldi előtét, hálózatkijelölő szám és előfizetői szám) tárcsázásával lehet hívni, és csak ez a formátum lesz használható SMS, MMS küldésnél is.

Az előfizetőkhöz köthető mobiltelefon-számok a 06-os belföldi, vagy +36-os nemzetközi előhívóból, a szolgáltató kétjegyű hálózat kijelölő számából (20/30/70), valamint a hétjegyű előfizetői számból állnak. A hívószámok jövőre sem változnak, és más mobilhálózatokba ugyanúgy lehet hívást indítani, mint jelenleg. Hálózaton belül azonban az előfizetők mobilszámai 2010. január 16-ától már nem érhetőek el a hét számjegyű hívószámmal, és SMS vagy MMS küldésekor is a teljes, 11 számjegyből álló hívószámot kell majd megadni.


2009-11-15.

Két kilogramm gomba szedhető
az erdőben fejenként és naponta

Egyéni szükségletre személyenként és naponta legfeljebb 2-2 kilogramm gomba, vadgyümölcs és gyógynövény szedhető az erdőben - egyebek mellett ezt tartalmazza az erdőtörvény végrehajtási rendelete, amelyet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tett közzé a legutóbbi Magyar Közlönyben.

 

Gomba, vadgyümölcs illetve gyógynövény engedély nélkül szedhető az erdőkben, feltéve, hogy azok mennyisége fejenként és naponta nem haladja meg a 2-2 kilogrammot. Az egyéni szükségletre gyűjtött gomba, vadgyümölcs, illetőleg gyógynövény nem hozható kereskedelmi forgalomba.

Az egyéni szükségletet meghaladó mennyiségű gomba, vadgyümölcs és gyógynövény is szabadon szedhető az állami erdőkben. A magántulajdonú erdőkben viszont csak akkor szedhetők nagyobb mennyiségben, ha ahhoz az erdőgazdálkodó előzetesen írásban hozzájárult.

Az állami erdőben a méhészeknek szabad a "haszonvétel", vagyis ott nektárgyűjtésre elhelyezhetik a kaptáraikat. A méhcsaládok elhelyezését és telepítési helyét az erdőgazdálkodóval - minden esetben - előzetesen egyeztetni kell. Méhcsalád nem helyezhető el lakóterület, tanya, gazdasági épület, turistaút, erdei tornapálya, illetve egyéb közjóléti erdei létesítmény 50 méteres körzetében.


(MTI)


2009-11-14.

A kétszázas bankjeggyel
2009. november 15-én lehet utoljára fizetni, ezután végleg felváltja
a kétszázas érme

A bevonandó papír kétszázas 1998. május elsején került forgalomba. Az új érméből az év végéig még több mint hetvenmillió darab készül. Akiknek még maradt papír kétszázas a pénztárcájában, az a bankokban, illetve a postán átválthatja.


2009-11-12.

Ma folytatódott a rossz idő miatt
félbemaradt kátyúzás



2009-11-10.

Diósjenő az MR1 Kossuth rádió
Hajnal-táj című műsorában

 

      


Lehet véleményed,
de nem mindegy, kinek okozol kárt vele...

Felszabadulás park és emlékmű


2009-11-09.

Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Nyugati csoport
13. forduló

Eredmények:

Diósjenő-Érsekvadkert 0-7 ifi: 2-7

Becske-Kétbodony 2-0 ifi: 2-5

Nézsa-Keszeg 8-2 ifi: 5-0

Őrhalom-Dejtár 9-1 ifi: 2-1

Ipolyszög-Patak 0-2 ifi: 3-1

Nagyoroszi-Bánk 2-2 ifi: 6-1

Nógrádsáp-Nőtincs 0-6 ifi: 9-1

A felnőtt bajnokság állása

 1.

Nőtincs

13

13

0

 0

40-6

39

 2.

Érsekvadkert

13

11

1

1

55-22

34

 3.

Bánk

13

9

2

 2

37-16

29

 4.

Őrhalom

13

9

0

4

35-24

27

 5.

Dejtár

13

7

2

4

34-27

23

 6.

Nagyoroszi

13

7

2

4

27-23

23

 7.

Patak

13

 5

2

6

15-15

17

 8.

Nézsa

13

 4

2

7

20-23

14

9.

Keszeg

13

 4

1

8

23-32

13

10.

Ipolyszög

13

 3

1

9

20-30

10

11.

Kétbodony

13

 3

1

8

21-42

10

12.

Diósjenő

13

3

0

10

19-38

9

13.

Nógrádsáp  

13

3

0

10

14-42

9

14.

Becske

13

2

2

9

14-30

8

 

Az ifjúsági bajnokság állása

 1.

Ipolyszög

13

13

0

 0

91-9

39

 2.

Patak

12

11

0

1

82-13

33

 3.

Nagyoroszi

13

10

1

 2

68-36

31

4.

Őrhalom

13

7

1

5

41-32

22

 5.

Diósjenő

13

6

0

7

54-38

18

6.

Nézsa

13

6

0

 7

33-27

18

7.

Bánk

13

6

0

7

34-49

18

 8.

Dejtár

13

 5

3

5

55-24

18

9.

Érsekvadkert

13

 5

3

5

40-32

18

10.

Kétbodony

13

5

3

5

41-56

18

11.

Nógrádsáp

13

 5

1

7

35-44

16

12.

Becske

13

 3

1

9

24-71

10

13.

Keszeg 12 1 0 11 24-99

3

14. Nőtincs 13 0 1 12 10-102

1

Forrás: MLSZ adatbank


Szavazzanak ovisaink rajzaira!

Az Aranydió Óvoda az ÖNÖK és minden internethasználó segítségét kéri, szavazzanak a diósjenői óvodások munkáira!

A Tamás Bútor nevű bútorkészítő cég rajzversenyt hirdetett az óvodák részére. Mi természetesen kihasználtuk a lehetőséget, és 4 nagycsoportos gyermekünk munkáját küldtük be a pályázatra.

Az az óvoda nyer 100.000 forint értékű bútort, amelyik óvoda munkáira a legtöbb szavazat érkezik.

Kérem Önöket, hogy segítsék az Aranydió Óvodát a szavazatok gyűjtésében, hátha sikerül a mi óvodánknak nyerni. Kérem ismerőseiket is értesítsék.

A Tamás Bútor honlapján keressék a rajzversenyt és a rajzok megtekintése után szavazzanak (a fejléc kitöltése után a 11,12,13,14 sorba kell X-et tenni, majd a levélben kapott visszaigazolással véglegesíteni) a nekünk legszebbekre, a 11, 12, 13, 14-es rajzokra!

a szavazás állása

(kétnaponta frissítik)

Benkocs Krisztián rajza

Vida Bálint rajza

Bodnár Dorottya rajza

Tuskó Judit rajza

nagyobb mérethez kattintsanak a képekre

Köszönöm segítségüket óvodásaink és a szülők nevében:

Bacskay Sándorné
óvodavezető


2009-11-08.

Jenői búcsú


Diósjenő-Érsekvadkert 0-7 (0-3)

ifi: 2-7 (0-2)
Góllövőink: Baranyi T., Sztupák D.

további képek (Fotó: Hornos Márton)


2009-11-07.


2009-11-05.


2009-11-04.

A Diósjenő-Kemence út
a Kossuth rádió Zöld övezet
című műsorában

 

      

Elhúzódó útvita a Magas-Börzsönyben

 

Húsz kilométernyi út miatt vitatkoznak évek óta a Magas-Börzsönyben élők, pontosabban az út két végén fekvő települések, Diósjenő és Kemence, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a bakancsos turisták és a területet kezelő Ipolyerdő Zrt. Különféle érdekek és hasznosítási módok, érvek és ellenérvek a Zöldövezet szerdai adásában. Hallgassa meg!

A Diósjenőt Kemencével összekötő húsz kilométernyi, korábban makadámút, ma már portalanított, tehát betonút a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén halad, kezelője az Ipolyerdő Zrt. Természeti értékek sora fogadja az arra sétálót egy szinte érintetlen öreg erdőben.

Évek óta tart a huzavona, mert a területet kezelő erdészet az utat szeretné elzárni a közforgalom elől, ahogy ők fogalmaznak: tiszta jogi helyzetet szeretnének teremteni. Ennek azonban sokan nem örülnek.

A könnyebb megközelíthetőség és a bakancsos turizmus fellendítése érdekében a Magyar Természetbarát Szövetség levélben fordult a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz, hogy lehetőleg ne zárják el a turisták elől az utat. A két érintett településnek, Kemencének és Diósjenőnek is megvannak a maguk érvei.

A Zöldövezet szerdai adásában megszólalt Teszáry Károly, a Duna-Ipoly Nemzeti Park börzsönyi tájegységének nyugalmazott vezetője, Berki Zoltán, a gyalogtúra bizottság elnöke, Tóth János diósjenői polgármester és Lengyel László, az Ipolyerdő Zrt. közönségkapcsolati referense.


Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a felnőttek részére szervezett
angol nyelvtanfolyam
első foglalkozása:
2009. november 05. (csütörtök) 1730
Helye: Általános Iskola



Fohászunk meghallgatásra talált...
kátyúzzák az utat Nógrád felé

Sajnos most az is kiderült, hogy az útnak nincs alapja...


2009-11-03.

SZEMÉTSZÁLLÍTÁS

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy  háztartási hulladék kizárólag az önkormányzattól átvett háromféle kukában  és az alábbi képen látható - 110 literes, a Polgármesteri Hivatalban 375 Ft-ért megvásárolható - szemeteszsákban rakható ki.

A más edényzetben, ill. másmilyen zsákban kirakott szemetet a vállalkozó nem szállítja el!


Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Nyugati csoport
12. forduló

Eredmények:

Dejtár-Diósjenő 6-0 ifi: 5-1

Kétbodony-Őrhalom 2-6 ifi: 5-1

Érsekvadkert-Ipolyszög 6-1 ifi: 1-6

Bánk-Nézsa 2-2 ifi: 3-2

Nógrádsáp-Becske 3-1 ifi: 4-2

Patak-Nagyoroszi 0-1 ifi: 6-0

Keszeg-Nőtincs 0-2 ifi: elmaradt

A felnőtt bajnokság állása

 1.

Nőtincs

12

12

0

 0

34-6

36

 2.

Érsekvadkert

12

10

1

1

48-22

31

 3.

Bánk

12

9

1

 2

35-14

28

 4.

Őrhalom

12

8

0

4

26-23

24

 5.

Dejtár

12

7

2

3

33-18

23

 6.

Nagyoroszi

12

7

1

4

25-21

22

 7.

Patak

12

 4

2

6

13-15

14

 8.

Keszeg

12

 4

1

7

21-24

13

9.

Nézsa

12

 3

2

7

12-21

11

10.

Ipolyszög

12

 3

1

8

20-30

10

11.

Kétbodony

12

 3

1

8

21-42

10

12.

Diósjenő

12

3

0

9

19-31

9

13.

Nógrádsáp  

12

3

0

9

14-36

9

14.

Becske

12

1

2

9

12-30

5

 

Az ifjúsági bajnokság állása

 1.

Ipolyszög

12

12

0

 0

88-8

36

 2.

Patak

11

11

0

0

81-10

33

 3.

Nagyoroszi

12

9

1

 2

62-35

28

 4.

Diósjenő

12

6

0

6

52-31

18

5.

Bánk

12

6

0

 6

33-43

18

6.

Dejtár

12

5

3

4

54-22

18

7.

Őrhalom

11

5

1

5

36-31

16

 8.

Nézsa

12

 5

0

7

28-27

15

9.

Érsekvadkert

12

 4

3

5

33-30

15

10.

Kétbodony

12

4

3

5

36-54

15

11.

Nógrádsáp

11

 4

1

6

26-40

13

12.

Becske

12

 3

1

8

22-66

10

13.

Nőtincs 11 0 1 10 7-86

1

14. Keszeg 10 0 0 10 17-92

0

 

utólag bepótolt ifi mérkőzés: Nógrádsáp-Diósjenő 0-8

Forrás: MLSZ adatbank


2009-11-02.


Kátyúról-kátyúra...
Diósjenő-Nógrád útszakasz

Csak remélni tudjuk, hogy a Közútkezelő nem újabb halálos kimenetelű balesetre vár...

további képek


2009-11-01.

Mindenszentek

római katolikus temető

református temető

további képek


Dejtár-Diósjenő 6-0

ifi: 5-1
Góllövőnk: Surin

Hornos Márton


Menetrend módosítás
2009. december 13-ától

 
Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. 2009. december 13-ától, a Budapest irányú átszállások biztosítása érdekében - lakossági kérésre - az alábbi menetrendi módosításokat tervezi bevezetni:

331 Vác - Nógrád - Diósjenő autóbuszvonalon:

  • 2. sz. járat (Diósjenő, Arany János út, indul: munkaszüneti napok kivételével naponta 4:40 órakor, Vác, aut. áll., érkezik: 5:30 órakor) 5 perccel korábban közlekedik.

  • 12. sz. járat (Diósjenő, Arany János út, indul: munkaszüneti napok kivételével naponta 12:35 órakor, Vác, aut. áll., érkezik: 13:25) 5 perccel korábban közlekedik.

A vonalon közlekedő autóbuszok menetrendtől való, rendszeres eltérésének kiküszöbölése érdekében további menetidő-korrekciókat terveznek, a következő menetrendek szerint.

Kérjük Önöket, hogy a módosítással kapcsolatos esetleges észrevételeiket 2009. november 5-éig szíveskedjenek a Polgármesteri Hivatalba - írásban, e-mailen, személyesen ügyfélfogadási időben,  de a Fórumba is be lehet írni -  eljuttatni!

vissza