TOP-4.1.1-15 Diósjenő-Nógrád-Berkenye települések egészségügyi alapellátásának infrastrukturális fejlesztése

Kedvezményezet Diósjenő Község Önkormányzata
Projekt címe Diósjenő-Nógrád-Berkenye települések egészségügyi alapellátásának infrastrukturális fejlesztése
Projekt azonosító

TOP-4.1.1-15-NG1-2016-00019

Támogatás összege 183 389 628 Ft
Támogatás intenzitása 100%
Megvalósítás időtartama 2017. 06. 01.– 2018. 10. 31

Sajtóközlemény


Tisztelt Látogató!

  

Tóth János
polgármester

Szeretettel köszöntöm Diósjenő Községi Önkormányzat honlapján, mely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassuk településünket minden érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni.

Ennek érdekében igyekezünk az internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználni.

A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.


Tóth Gábor kisfilmje Diósjenőről


Időjárás-előrejelzés

RIASZTÁSI ELŐREJELZÉSEK

Ismertető az Országos Meteorológiai Szolgálat publikus riasztási rendszeréről

a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése


Aktuális

2018. április 1-jétől változik a szelektív hulladék és a zöldhulladék gyűjtés rendje

Szelektív gyűjtés: 4 hetente, páros hét hétfői napja.

Zöldhulladék gyűjtés: 4 hetente, páratlan hét hétfői napja.

Az aktuális gyűjtési napokat az alább feltüntetett gyűjtési naptárban tudják figyelemmel követni. Kérjük, hulladékaikat legkésőbb a gyűjtési napon reggel 6:00-ig szíveskedjenek kihelyezni!

További információk:


nagyobb méret

hulladékgyűjtő zsák beszerzési helyek

www.zoldhid.hu

ugyfelszolgalat@zoldhid.hu

Együttműködését előre is köszönjük!

Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft.


Gondoljon Diósjenőre!

Kérjük, 2017. évi adóbevallása elkészítése során is támogassa alapítványainkat, civil szervezeteinket, egyházainkat!

Aranydió Óvoda Alapítvány
adószáma: 18644519-1-12

Diósjenői Kőszirt Hagyományőrző Néptánc Egyesület
adószám: 18644265-1-12

Csollány Szilveszter Diáksport Egyesület Diósjenő
adószáma: 18638332-1-12

Boróka Gyermekjóléti Egyesület
adószám: 18567324-1-05

Diósjenői Polgárőr Egyesület
adószám: 18638370-1-12

Diósjenői Sportegyesület
adószám: 19929352-1-12

Cserhát-Lőrincz Judo Klub
adószám: 18633928-1-12

Diósjenői Sporthorgász Egyesület
adószám: 19926043-1-12

Kastély Alapítvány
adószám: 18632013-1-12

DIÓSJENŐI MINDENSZENTEK ALAPÍTVÁNY
adószám: 18285752-1-12

MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ
technikai szám: 0011

MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ
technikai szám: 0066

Ha hibát, hiányosságot talál a fenti listában, kérjük, jelezze!


2018-05-22



2018-05-19

Nyugdíjasok napja


további fotók



2018-05-18


teljes méret


2018-05-17

Képviselő-testületi ülés


2018-05-12

Nógrád megyei tűzoltónap Diósjenőn
a Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület
alapításának 130. évfordulóján


további fotók


2018-05-03

Palántavásár a piactéren

Mától kaphatók az intézeti palánták. Sokféle, szép erős növények. A paradicsomnak még kell legalább egy hét, de a paprikák már nagyon szépek. A piactéren, a szokásos helyen árulják. Várnak minden kedves érdeklődőt. Szeretnének a lehetőségeik szerint minden nap jelen lenni - szombaton is.


2018-04-18

FELHÍVÁS

Diósjenő közigazgatási területén történő

EBÖSSZEÍRÁSRA

Tisztelt Ebtartók!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B.§ (1) bekezdése alapján Diósjenő Község Önkormányzata ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel Diósjenő község területén

2018. május 2-ától május 31-éig

terjedő időszakban Diósjenő község közigazgatási területén tartott ebek vonatkozásában ebösszeírást végez.

Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik, ezért felhívjuk a figyelmet, hogy a formanyomtatvány beszerzése az ebtulajdonos/ebtartó kötelessége!

Az ebösszeírás során az ebtartóknak ebenként egy, a hivatkozott jogszabályban meghatározott adattartalmú adatlapot „ Ebösszeíró adatlap” kell kitölteni és azt (azokat) az önkormányzathoz visszajuttatni. Az adatlap folyamatosan beszerezhető a Polgármesteri Hivatalban, vagy letölthető az önkormányzat honlapjáról. A kitöltéssel kapcsolatos tájékoztatást hivatali időben személyesen a Polgármesteri Hivatalban, illetve a 06 35 525-012 telefonszámon kérhető.

Az ebösszeíró adatlapot ebenként kitöltve az alábbi módokon lehet benyújtani: személyesen a Polgármesteri Hivatal folyosóján elhelyezett gyűjtőládába; postai úton Diósjenő Polgármesteri Hivatal 2643 Diósjenő, Szabadság út 31. szám alatti címre; vagy elektronikus úton az igazgatas@diosjeno.hu email-címre.

Felhívom az ebtulajdonos(ok)/tartó(k) figyelmét arra, hogy a korábbi összeírás során bejelentett ebeket ismét be kell jelenteni!

Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje:

2018. május 31.

Felhívom továbbá az ebtulajdonosok figyelmét, hogy:

  • a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 17/B § (10) bekezdése értelmében 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségének még nem tett eleget, úgy szíveskedjék a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.

  • Az ebösszeírásban mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilvántartásban szereplő ebeket is be kell jelenteni.

  • Az ebtulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni.

  • Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát a polgármesteri hivatal munkatársai ellenőrizni fogják.

  • Az ebösszeírás elmulasztásának jogkövetkezménye a 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján kiszabható pénzbírság.

Együttműködését köszönöm!

dr. Őszi Attila Csaba sk.
jegyző


2018-02-13

TÁJÉKOZTATÓ
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Igazgatósága Rétságon is ügyfélkapcsolati helyet hozott létre

Rétságon a polgármesteri hivatal földszintjén található irodában a nyitva tartás az alábbi:
Telefon: 06-35/705-236
hétfő - csütörtök 08.30-12.00  13.00-15.30
péntek 08.30-12.00

Változatlanul lehetőség van a Balassagyarmat, Rákóczi út 48. szám alatti ügyfélszolgálati irodában is az ügyek intézésre az alábbi időpontokban:
Telefon: 06-35/501-060
hétfő 8.00-15.00
kedd szünnap
szerda 8.00-14.00
csütörtök 8.00-14.00
péntek 8.00-12.00


2018-02-02

Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági időpontfoglalásáról
Időpontra lehet hívni a kéményseprőket a családi házakhoz


tovább