2022.11.26. szombat – Az Aurin kórus koncertje

Hírek, Kiemelt, Közélet

Egy nagyon különleges koncertre szeretnénk meghívni a település lakosságát. Vendégünk lesz az Aurin kórus leány- és vegyeskara november 26-án a Katolikus templomban. Az előadást élő cimbalommal kísérik majd Csendes Henrietta és Kovács Mihály cimbalom művészek. Vezényel Durányik László.

Az Aurin Leánykar 1998-ban alakult a Kodály Iskola MIRACULUM Gyermekkórusának 15 év feletti lányaiból. A kórus alapítója és vezetője: Durányik László. Az énekkar célja: fontos szerepet betölteni a város kulturális életében, szervesen bekapcsolódni a magyar zenei életbe, részt venni, és eredményesen szerepelni hazai és külföldi hangversenyeken, fesztiválokon és kórus- versenyeken, színvonalas hangfelvételek készítése, Kodály Zoltán szülővárosának, Kecskemét nevének méltó képviselése az egész világon. Talán legfontosabb feladata pedig az, hogy a kóruséneklés iránt elkötelezett fiatalokat neveljen, évről-évre gyarapítva azok számát, akik magas szinten interpretálói és befogadói a klasszikus és a modern kórusirodalomnak.Több éves működésük alatt folytatták a már Európa hírű gyermekkar kiemelkedő sikereit: 28 nemzetközi kórusversenyen 20 első, 6 második és 4 harmadik díjat nyertek, valamint 3 CD-t készítettek. A lányok Európa számos országában jártak már, így koncerteztek többek között: Angliában, Norvégiában, Dániában, Belgiumban, Németországban, Szlovákiában, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Erdélyben, Spanyolországban, Romániában, Walesben, Skóciában, Kínában, Csehországban és Lengyelországban.

Koncerteket adtak többek között: Londonban, Liverpoolban, Oxfordban, Cambridge-ben, Trondheimben, Koppenhágában, Brüsszelben, Maasmechelenben, Torinóban, Arezzoban, Leccoban, Marosvásárhelyen, Temesvárott, Cantonigrosban, Llangollenben, Edinburghban, Párizsban, Tours-ban, Marseille-ben, Krakkóban… 2006-ban olimpiai bajnokok lettek a Kínában megrendezett kórusolimpián; kategóriájukban 42 kórust utasítottak maguk mögé.

Aurin vegyeskar

A Miraculum-Aurin kóruscsalád története több, mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor karnagyunk, Durányik László megérkezett a kecskeméti Kodály Iskolába. Lelkesítő pedagógiai módszereinek, magával ragadó személyiségének köszönhetően felpezsdült a kórusélet, az addig kötelező kóruspróbákat sokkal magasabb szintre emelte számunkra. A Miraculum „csodája” nem csak a magas színvonalban, de közösségformáló erejében is rejlik: a közös célok, közös sikerek, a próbákon, fellépéseken, utazásokon együtt töltött idő nagyon összekovácsolt minket, szoros – akár életre szóló – barátságok születtek.

Az ének-zenei iskolákban szinte törvényszerű, hogy az osztályokba sokkal nagyobb arányban járnak lányok, mint fiúk. Nincs ez másként a kórusban sem, mindig kevesebb fiú volt, ennek ellenére – vagy éppen ezért – a Miraculumos fiúk nagyon megbecsült tagjai voltak a kórusnak és a közösségnek egyaránt. Az Aurin Leánykar megalapításával a lányok számára adódott lehetőség a folytatásra, de az általános iskola befejezésével a kóruséneklés terén elváltak útjaink a fiúktól. Sokan közülük bizonyos értelemben mégis velünk maradtak: állandó közönségünkké váltak, sok-sok éven át hallgatták a koncertjeinket a közönség soraiban ülve.

Teltek múltak az évek, a Kodály Iskolában újabb kórust alapítottak a középiskolás fiatalok: a Somnium Laude Kamarakórusban már adódott lehetőség a fiúknak is, illetve az Aurin Nőikar megalakulásával már felnőtt tagja is lett a kóruscsaládnak. A kamarakórusból kiöregedő fiúkkal egyre gyarapodott a közönségben ülő – Kodály módszeren nevelkedett, képzett énekes – férfiak száma, és ezzel együtt a személyes beszélgetésekből kiderült, nekik is hiányzik a színpad, ők is szívesen énekelnének újra kórusban. Így 2017 őszére megérett az elhatározás: az Aurin Nőikar tagjaihoz csatlakoztak férfi barátaink, volt osztálytársaink, iskolatársaink és megalakult az Aurin Vegyeskar.

Azonos zenei neveltetésünknek köszönhetően a vegyeskar nagyon hamar be tudott illeszkedni a Miraculum-Aurin kóruscsaládba, a megszokott magas színvonalon, új hangzásvilággal izgalmas, üde színfoltja lett közös koncertjeinknek. Az Aurin Nőikar a leánykari múltra épülve jött létre, a két kórus mind képzettségben, mind repertoárban összekapcsolódik, viszont az Aurin Vegyeskar mindenki számára lehetőséget ad a csatlakozásra, szeretettel fogadunk minden énekelni vágyó, képzett énekest, így a kórus megalakulása óta már olyan külső tagokkal is bővült, akik valamelyik koncerten találkoztak velünk.

Olvasson tovább!

Takarítói munkalehetőség az önkormányzatnál

Diósjenő Község Önkormányzata pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.

Tovább olvasom...

Hulladékgazdálkodási törvény megsértése

Tisztelt Lakosság! Az elmúlt hónapokban több alkalommal fordult elő, hogy diósjenői lakos(ok) hulladék-kezelési problémáik megoldásával bíztak meg olyan helybéli „vállalkozó(ka)t”,

Tovább olvasom...

A megújult Községi konyha étlapja és árai

Tisztelt lakosság! A megújult Községi konyhán rendelhető napi menü. Június elején (e hét hátralévő napjain) az alábbiak szerint alakul az

Tovább olvasom...