Névadónk halálára

Civil szervezetek, Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Oktatás, Sport

Szinte napra pontosan 21 évvel ezelőtt történt. Néhány héttel azután, hogy Sydney-ben megnyerte az olimpiát, eljött iskolánkba Csollány Szilveszter. Mivel annak az olimpiának a versenyei szeptember második felében zajlottak, így tanulóinkkal minden nap megbeszéltük az előző napi versenyeket, sőt, volt, hogy tanítási időben együtt szurkoltunk egy-egy magyar versenyzőnek. Akkori bajnokaink közül talán Csollány Szilveszter győzelme volt a legnépszerűbb, ezért úgy gondoltam, hogy meghívom őt, mesélje el személyesen, hogy ő hogyan is élte meg ezt az olimpiát. Bevallom, nem számítottam rá, hogy az első hívó szóra igent mond – a kifogásokat vártam, hogy miért nem, az igenre nem voltam felkészülve!

Amit ígért, betartotta, a megbeszélt időben ott volt a zsúfolásig telt osztályteremben. Jó hangulatú, humoros, közvetlen stílusú előadást tartott pályafutásáról, sikereiről, kudarcairól. Akik ott voltunk, valamennyien a szívünkbe zártuk, felejthetetlen estét szerzett számunkra! Nem véletlenül adta Végh József, a Nógrád Megyei Hírlapban megjelent cikkének a címet: Meghódította a gyereksereget is.

(Hustyava Zoltán fényképei)

Mivel akkoriban alakítottuk át iskolai sportkörünket diáksport egyesületté, így a hozzájárulását kértem ahhoz, hogy az új egyesület az ő nevét viselhesse. Ő ezt megtiszteltetésnek vette, és azonnal igent mondott a kérésre. Sport faliújságunkon attól kezdve ott van a Sydney-ben készült győztes fotója.

Amióta megjelent a hír, hogy fertőzött lett és lélegeztető gépre került, elfogott az aggodalom. Minden nap félve nyitottam ki a hírportálokat, nehogy az legyen a vezető hír, hogy….

Sajnos bekövetkezett a tragédia. Azóta az aggodalmam fájdalommá alakult át, érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan fájdalommá!

Köszönünk mindent, amit Tőle kaptunk, nevét, emlékét kegyelettel megőrizzük!

Nyugodj békében CSOLLÁNY SZILVESZTER!

Józsa Csaba

Csollány Szilveszter DSE vezetője

Olvasson tovább!

Kátyúzások az önkormányzati kezelésű útszakaszokon

Tisztelt Lakosság! A Haladás utca felújításával párhuzamosan megkezdődtek a saját fenntartású, belterületi utcák kátyúzási munkálatai is. A narancssárga jelölésekkel már a

Tovább olvasom...

Előkészítő munkák a bekötő úton

Tisztelt Lakosság kedves Barátaink! A mai napon bizonyára többen is tapasztalták, hogy munkagépek lassították a forgalmat a bekötő úton. Mozgó

Tovább olvasom...

Bölcsődét építünk!

Újabb vállalás teljesítése kezdődött. Az ideiglenes villanybekötés megtörtént, építési napló megnyitva, elkezdhető a bölcsőde építése. A szerződés szerinti előleget

Tovább olvasom...