Kommunális hulladék – kukáztunk

Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Közszolgáltatás

Kukáztunk!

A mai napon végigkísértük a kommunális hulladékgyűjtő autót a község területén. Itt szeretném megköszönni Glöckl Ferenc alpolgármester segítségét aki az iskolai tanévnyitó idejére valamint az utolsó másfél órára (amikor Balla Mihály országgyűlési képviselőnkkel találkoztam) felváltott.

A korábbi hetekben mindkét oldal elmondta a maga verzióját a történtekről, mindenki a maga szempontjait tartva kizárólagos valóságnak.

A helyzet áttekintéséhez tudni kell, hogy egy szélesebb régió önkormányzatai által létrehozott társulás tagjai vagyunk, amely társulást a továbbiakban nevezzünk szolgáltatónak. A szolgáltatóval 2017 januárjában kötött szerződést az Önkormányzat, ami a későbbiekben két alkalommal módosításra került. A szerződést rövidesen feltöltjük a honlapra, tanulmányozás végett. Az olvasára leginkább érdemes részek a mellékletek. A szerződés mellékleteiben szabályozásra került a kukákba rakható hulladékfajták milyensége, erre most külön nem térek ki.

Jelen összefoglalóban az elmúlt egy hét történései szerepelnek. A múlt szerdán a vasúton túli utcákból, illetve a Kossuth utca bizonyos szakaszairól egyáltalán nem szállították el a hulladékot.  A szolgáltató logisztikai vezetőjével tárgyalva, beszereztem tőlük az itinert amely alapján a hulladék begyűjtése történik. Elvben. Néhány hete a szolgáltató alvállalkozót váltott, amely a problémák egyértelmű fokozódásával járt. Kisebb (időnként nagyobb) problémák mindig voltak, pontosan emlékezem olyan falugyűlésekre amelyeken ez téma volt , igencsak borsos hangulat közepette. Az új alvállalkozó nem a régi itiner szerint végezte a hulladékbegyűjtést, helyismeret híján bizonyos részek kimaradtak.

A mai begyűjtés kezdete reggel 7 óra, vége du 16 óra. Minden utca sorra került, ezt teljes bizonyossággal tudom, hiszen én vagy az alpolgármester mindenütt ott voltunk. A zöldhulladék kivételével minden hulladék elszállításra került, hogy teljesen tiszta lap nyíljon. A múlt héten el nem szállított utcákat-útszakaszokat BELE NEM SZÁMÍTVA, 116 helyen volt túltöltve az edényzet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vagy további nem szabvány zsákban került kihelyezésre az edényzetben el nem férő hulladék (az edényzet tetejére), vagy edényzet sem volt, csak ilyen-olyan zsákok voltak a padkára téve. Továbbá 27 helyen volt csempe, sitt, pala, züldhulladék, döglött tyúk stb a kukákban. A szerződés és a mellékletei szerint ezekről a helyekről a szolgáltató megtagadhatta volna a hulladék elszállítását. Nem tette, mert belátta, hogy az elmúlt hetekben számos esetben mulasztott.

Öt esetben fordult elő a mai napon, hogy takarásban lévő kuka, vagy pusztán figyelemhiány miatt elmaradt volna az ürítés, de a begyűjtést mindenütt követve mindenhová visszahívtuk az alvállalkozót.

A szeles időben több helyen is felborultak a kukák, illetve az ürítés során nejlonzacskók, egyéb, könnyebb hulladékok keltek szárnyra. Ezeket a begyűjtést végző szakemberek igyekeztek mindenhol elkapni, de arra nem volt módjuk, hogy minden egyes zacskót percekig kergessenek az erős szélben, mert tartani kellett az ütemtervet. Ilyen időjárásban a legnagyobb igyekezet ellenére is előfordulhat szélhordta szemét a kerítések tövében. Kérjük, szedjék össze alkalmasint.

Most tiszta lap van, személyesen győződtünk meg arról, hogy a mai napon mindenhonnan elszállították a kirakott hulladékot. A kezemben lévő térképen, minden utca befilcezésre került. Azért fogalmazok így, mert számos helyen láttam,a kerítés mögül ki nem rakott edényzetet.

A szabályosan kihelyezett zöldhulladék begyűjtésére szeptember 8-án kerül sor.

A panaszt tévők nagyobb részének igaza volt. Volt közöttük viszont olyan, akinek – meggyőződtem róla – nincs kiragasztva a befizetést igazoló matrica a kukájára. A díjat be nem fizetők aránya sajnos jelentős. Erről – GDPR (adatvédelmi) okokból – nem kaphattunk információt, a szolgáltató dolgozik a megoldáson.

A tehergépkocsi vezetőjénél van okoseszköz, amelyen GPS nyomkövető jelöli be a térképen, hogy merre járt. Elvben nem fordulhatna elő, hogy kimaradnak teljes szakaszok. Mégis előfordul.

Arra tettem javaslatot a szolgáltatónál (és az alvállalkozónál) hogy a tehergépkocsi vezetője kapjon egy nyomtatott térképet, amelyen filccel jelölheti hogy merre jártak.

Figyelemmel kísérjük a továbbiakat, de hangsúlyozom, a leghatékonyabb, ha a szolgáltatónál tesznek észrevételt-panaszt a jogosultak, amelyet másolatban nekünk is küldjenek meg, hogy tudomással bírjunk az esetekről.

A veszélyhelyzetben minden edényt üríteni kellett a szolgáltatónak, mert törvény kötelezte erre. Arról viszont, a továbbiakban ki-ki maga tehet, ha túltölti az edényt, sittet helyez el benne, nem ragasztja ki a matricát vagy nem helyezi ki az edényt, mert ezekben az esetekben a szolgáltató a későbbiekben nem viszi el a hulladékot.

Még egyszer hangsúlyozom, a panaszok többsége helytálló volt. Olyan bejegyzést viszont nem tudtak mutatni facebook elérhetőséggel rendelkező kollégáim, amelyben valaki azt írta volna le, hogy nem ürítették ki a kukáját, és ez bizony jogos, mert ő sittet helyezett el benne, pedig ilyen is szép számmal volt. A mai napon összességében mintegy 120 helyen megtagadhatta volna a szolgáltató az elszállítást.

Nem tette, mert korábban számos esetben mulasztott.

Tiszta lap van.

Székely József Ede

polgármester.

Olvasson tovább!

Takarítói munkalehetőség az önkormányzatnál

Diósjenő Község Önkormányzata pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.

Tovább olvasom...

Hulladékgazdálkodási törvény megsértése

Tisztelt Lakosság! Az elmúlt hónapokban több alkalommal fordult elő, hogy diósjenői lakos(ok) hulladék-kezelési problémáik megoldásával bíztak meg olyan helybéli „vállalkozó(ka)t”,

Tovább olvasom...

A megújult Községi konyha étlapja és árai

Tisztelt lakosság! A megújult Községi konyhán rendelhető napi menü. Június elején (e hét hátralévő napjain) az alábbiak szerint alakul az

Tovább olvasom...