Köszönöm!

Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Közélet, Kultúra, Önkormányzati hírek

Tisztelt lakosság, kedves Barátaink!

Az első szó a háláé. Hálás vagyok az égi gazdának a szombati, ajándékba kapott időjárásért. Az Időkép radarja mutatta, hogy egész nap körülöttünk forgott egy időjárási front, de pontosan Diósjenő nem kapott a felhőszakadásból.

Fel voltunk készülve a felállított sátrakkal, és a napvitorla is hatalmas védett területet biztosít, de sokkal kellemesebb volt így ünnepelni. A táncplacc is kiválóan vizsgázott, korábbi évek sárban dagasztós emlékeit okán került megépítésre.

A szaniter konténer beszerzésével a higiéniai viszonyok javultak.

Komoly előrelépés, a négy nap alatt tető alá hozott új elektromos bekötés, amelyről a színpad és a fellépők teljesen független elektromos ellátását tudtuk biztosítani. Így tudtuk kiküszöbölni, hogy például egy  büfésoron bekapcsolt hibás elektromos készülék ne „némítsa” el az éppen fellépő előadóművészt.

Délelőtt a gyerekeké volt a terep, százával tesztelték az ugrálóvár határait, és ha elfáradtak, az erőgyűjtés idejére bábszínház, majd gyermekkoncert, vagy éppen kézműves foglalkozás során gyűjthettek erőt az újabb ugrálós menetre.

A megnyitó végén köszöntöttük idei díjazottjainkat. Első alkalommal került odaítélésre a tavaly alapított „Végh Károly díj”. Első kitüntetettje, Bacskay Mariann óvodavezető, olyan rangos sort nyitott meg, amelyhez kiváltság lesz tartozni. A díj várományosai olyan pedagógusok, akik helyi oktatási intézményben alkottak kiemelkedőt.

„Diósjenő szolgálatáért” kitüntetésben részesült Krupár Attiláné, mindenki Tündije. Alázattal és emberséggel szolgálta a hivatalt, tapasztalataira továbbra is számítunk.

Porubszki Zoltán hosszú időn át szolgálta a községet polgárőrként, majd polgárőr parancsnokként, és ezzel ő is kiérdemelte a „Diósjenő szolgálatáért” kitüntetést.

Tuskó Józsefné és Tuskó József, házasságkötésük ötvenegyedik évfordulója alkalmából kapott oklevelet. A tavalyi, kerek évfordulót a pandémia okán nem tudtuk megünnepelni. Hál’Istennek mindkettőjüket jó egészségben találta az ötvenegyedik évforduló. Ők ketten nemcsak ebben mutatnak példát közösségünknek. Csodaszépen rendben tartott kertjük községünk büszkesége.

A Rétsági kapitányság részéről Vincze Viktor ezredes úr vette át a kapitányság részére megítél elismerést, amit azzal érdemeltek ki a reánk vigyázó rendőrök, hogy rekordidő alatt kapták el, az egyik nyugdíjasunkat megkárosító unokázós bandát.

Végül óvódásainkat tüntettük ki, akik kedves rajzaikba foglalták Mártont, a hivatal macskáját.

Oszvald Marika örökifjú. Pomlényi Péterrel kettesben adtak olyan emlékezetes műsort, amelyre százak voltak kíváncsiak.  Időseink hálásan fogadták a napvitorla árnyékába kirakott széksorokat és padokat, együtt énekelték az örökzöld operett-slágereket az előadókkal.

A nevesebb fellépők közötti időt  sanzonokkal, illetve Arató-diszkóval töltöttük ki.

Azt hittük, hogy Szandi fellépése elsősorban a fiatalokat fogja érdekelni. Tévedtünk. Középkorúak és idősek is énekelték a számokat. Nagyon megindító volt, hogy fellépését követően Szandi minden érdeklődőnek dedikált fényképet adott, mindenkivel odaállt szelfi-fotózásra. Külön megköszöntem neki, hogy ekkora szeretettel és szakmai alázattal fordult lakosaink felé.

Bereczki Zoltán fellépésére az előzőknél is többen voltak kíváncsiak, soha nem látott számban érkeztek érdeklődők.

A rendezvény során minden rendben ment. Incidens nem történt.

Rendkívül sikeres, jó hangulatú, békés napot kaptunk ajándékba.

Köszönöm munkásainknak és közfoglakoztatottjainknak, az előkészített terepet, az egész napos helytállást. Köszönöm a soha nem látott számban kiálló Polgárőreinknek az egész napos helytállást. Tizenegyen vigyázták a rendet.

Köszönöm hivatalnokainknak és képviselőinknek a szolgálatot.

Köszönöm a Mákvirág Nyugdíjas klubnak, a Horváth Szilvi csoportjának, és a Sportegyesületnek a finomságokat.

Köszönöm az Önkéntes Tűzoltóknak és a Rétségi Rendőrség munkatársainak, hogy kiálltak a járművekkel, örömet szereztek a kicsiknek.

Köszönöm a Takarék munkatársainak a kitelepülést, a csillámtetkókat és a kifestőket.

Köszönöm Glöckl Ferenc alpolgármesternek a színvonalas programot.

Köszönöm a község lakosságának, hogy soha nem látott számban vett részt községünk legnagyobb ünnepségén. Igyekszünk még tovább fejlődni, hogy még ennél is többen érdeklődőt köszönthessünk a Jenő napon.

Hála legyen mindenkinek.

Székely József

polgármester

Olvasson tovább!

Takarítói munkalehetőség az önkormányzatnál

Diósjenő Község Önkormányzata pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.

Tovább olvasom...

Hulladékgazdálkodási törvény megsértése

Tisztelt Lakosság! Az elmúlt hónapokban több alkalommal fordult elő, hogy diósjenői lakos(ok) hulladék-kezelési problémáik megoldásával bíztak meg olyan helybéli „vállalkozó(ka)t”,

Tovább olvasom...

A megújult Községi konyha étlapja és árai

Tisztelt lakosság! A megújult Községi konyhán rendelhető napi menü. Június elején (e hét hátralévő napjain) az alábbiak szerint alakul az

Tovább olvasom...