Felavatták a Tájház új közösségi terét

Egyéb kategória, Hírek, Kiemelt, Községfejlesztés, Kultúra

Kegyes volt az időjárás – sőt, túl kegyes a vihar előtti hőséggel – és nagy sikerrel zajlott a július 11-i Tájházavató program,

Délelőtt tíz órától már gyülekeztek az érdeklődők, elsőként Lőrinc Piri, azaz Sam tűzoltóautó megcsodálására, majd a vonatozásra, melyet a Boróka-ház kisvonatával tehettek meg kicsik és nagyok.

Délre elkészült a finom ebéd a Mákvirág Nyugdíjas klub és a Karitász ügyeskezű főzőmesterei jóvoltából.

Fél egykor Székely József polgármester úr tartott rövid köszöntőt és felavatta az új közösségi teret, ahol zenés műsor fogadta a hűsölni vágyókat. Hodosán Hajnalka, Hegedűs-Gönczy Katalin és Bagi Zoltán előadásában hangzottak el közismert dallamok, sanzonok, kuplék, segítségükkel ízelítőt kaphattunk a századfordulós Budapest zenei életéből. A koncert a „Köszönjük Magyarország” projekt keretén belül valósulhatott meg.

Ezen a linken az egész nap történéseit megörökítő fényképeket nézhetik végig.

https://photos.app.goo.gl/JUCa5uxNwLcLs1NLA

Olvasson tovább!

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény kifizetése

Felhívás! Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a november hónapban esedékes rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény pénzbeli kifizetése 2023. november 29-től történik. A

Tovább olvasom...

A múlt hét slágere a konyhán: a teriyaki csirke

Korábban hírt adtunk a konyha megújult kínálatáról! Ennek jegyében volt teriyaki csirke a múlt heti menü egyik fogása. A teriyaki csirke

Tovább olvasom...