Közlemény brikettáló pályázatról

Hírek, Kiemelt, Közélet, Közérdekű, Önkormányzati hírek, Pályázatok
VILLTESZ

Kedves Barátaink!

Péntek délután aláírásra került egy bruttó 205.000.000,- Ft (kettőszáz-ötmillió forint) értékű pályázat szerződése. A pályázat keretében a Villtesz Szabadság úti szárnya kerül felújításra, a következők szerint:
– a valamikori emeletes, lapostetős kazánház, felette a szociális blokkal sátortetőt kap. A lapos tető olyan állapotban volt, hogy a legkisebb eső hatására is mintha zuhanyrózsából folyna úgy csorgott be a víz. Ennek az épületrésznek az emeleti szintje kerül belső felújításra, itt lesz kialakítva a szociális blokk.
– a három, egymást követő üzemcsarnokot magába foglaló épületszárny új tetőszerkezetet kap, külső szigetelést, és kicserélésre kerülnek a nyílászárók.
– a két keleti üzemcsarnok belső felújításon is átesik, az épületszárny önálló mérőkkel ellátott közműcserén is átesik. Ebből a legjelentősebb tétel a mintegy 10 millió forintba kerülő 3 x 160 A kapacitású elektromos rendszer.
– az egyik üzemcsarnok ad helyet a mintegy bruttó 75.000.000,- Ft (hetvenötmillió forint) értékű brikettáló berendezésnek, a másik az alapanyag és a készárú raktározására szolgál.
– a beruházás építési és gépi része 200.000.000,- Ft-ot (kettőszázmillió forintot) emészt fel, míg a létrehozásában közreműködő 5 közmunkás egyévi bére és munkaruházata 5.000.000,- Ft-ba (ötmillió forintba) kerül.

Nógrád megyében 7 település került kiválasztásra folyó év elején, a Gazdasági Felzárkóztatási Program alapján. Egy sokfordulós rendszerben, amelyben helyi adóerő képességet, lakosságszámot, munkanélküliek számát, szociális helyzetet, bűnözési statisztikákat, lakosságmegtartó képességet, és helyi sajátosságokat vizsgált a Belügyminisztérium. Előnyt jelentett, hogy helyben volt olyan tevékenység, amely kapcsolódási lehetőséget nyújtott Büntetés Végrehajtási intézményben folyó gazdasági tevékenységhez. Esetünkben a Márianosztrán működő Nostra Kft faipari tevékenysége révén keletkező fahulladék és fűrészpor feldolgozása jött szóba, melyről a Nostra Kft vezetősége az előző testülettel kezdett tárgyalásokat és kötött egy előzetes együttműködési megállapodást. Akkor még az volt a koncepció, hogy 25.000.000 Ft (huszonötmillió forint) értékben megvásárlásra kerül a valamikori Villtesz területének még nem az önkormányzat tulajdonában lévő épülete, az a különálló épület, amely a CBA-val szomszédos.

Testületünk, egyetértésben a Belügyminisztérium vonatkozó osztályába és a Nostra Kft. Vezetésével, más elképzelést dolgozott ki. Ennek kisebb oka, hogy az eredetileg kiszemelt épület tulajdonosan későn határozott az épület értékesítéséről, nyomósabb oka, hogy testületünk a saját tulajdonban lévő épület állagmegóvását és felújítását helyezte előtérbe.

Az első pályázatot november 15-ig kellett benyújtanunk, amit bőven éjszakákba nyúló munkával sikerült elérni. Külső segítséget nem vettünk igénybe, mi magunk állítottuk össze a pályázati anyagot. Minisztériumi kérésre egy hét múlva át kellett dolgoznunk az anyagot, így az újra beadásra került. A pályázati anyag minisztériumi jogi ellenőrzése során kiderült, hogy európai uniós munka és versenyjogi szabályozások miatt, az erre a célra elkülönített alapból nem finanszírozható, így felkértek, hogy az anyag harmadszori átdolgozásával, a közmunkaprogram alap maradványa terhére nyújtsuk be ismételten a pályázatot. Két napunk volt erre. A Nógrád-megyei és főként a Rétsági Járási Munkaügyi Hivatal munkatársainak pótolhatatlan segítségével harmadjára is benyújtottuk a teljesen átdolgozott anyagot, december 17-én. December 18.-án miniszteri döntés alapján megítélték részünkre a program 100%-os támogatását. Pénteken aláírtuk a szerződést, amelyet rövidesen közzéteszünk. Egyébiránt a mai naptól (és visszamenőlegesen a mi hivatali időnkre nézvést) minden 5 millió forint feletti szerződést közzéteszünk. Ezen a téren is új fejezet nyílik az önkormányzat tevékenységének nyilvánosságában.

A munkálatok végső befejezési határideje 2020 November 30. Legkésőbb ezzel az időponttal, a létesítményt a Nostra Kft részére adjuk bérbe, amely a helyi álláskeresők közül kiválaszt 8 főt, akiket alkalmazásba vesz. Községünknek a havi bérleti díjon felül helyi iparűzési adó bevétele is származik a programból, de legfőbb eredménynek azt tekintjük, hogy 8 helybéli jut majd minimálbérért munkához. Ez a havi 200.000,- Ft körüli bruttó jövedelem mintegy háromszorosan haladja meg a közmunkáért fizethető bért, 8 családnak lesz emberibb megélhetése.

A beruházás építési részére természetesen meghívásra kerülnek elsősorban a helybeli, továbbá környékbeli (de mindenképp Nógrád megyei) építési vállalkozások. Az a célunk, hogy helyben kiadott pénz lehetőség szerint helyben kerüljön kifizetésre.

Minden közreműködő önkormányzati munkatárs segítségét köszönöm, és hálás vagyok az előző testület ezirányba tett lépéseiért is.

A gazdasági felzárkóztatási programban kiszemelt hét Nógrád-megyei pályázó közül kettőnek sikerült pályázatot nyernie. Istennek hála, mi lettünk az egyik.

Székely József

Olvasson tovább!

Takarítói munkalehetőség az önkormányzatnál

Diósjenő Község Önkormányzata pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.

Tovább olvasom...

Hulladékgazdálkodási törvény megsértése

Tisztelt Lakosság! Az elmúlt hónapokban több alkalommal fordult elő, hogy diósjenői lakos(ok) hulladék-kezelési problémáik megoldásával bíztak meg olyan helybéli „vállalkozó(ka)t”,

Tovább olvasom...

A megújult Községi konyha étlapja és árai

Tisztelt lakosság! A megújult Községi konyhán rendelhető napi menü. Június elején (e hét hátralévő napjain) az alábbiak szerint alakul az

Tovább olvasom...